Sportból is megárt a sok

A sportolás egészséges, a rendszeres mozgás jót tesz a szívnek - egy bizonyos mértékig. A túlzott terhelés, amely például élsportolók, vagy maratonfutók szervezetét éri nap mint nap, súlyos problémákhoz, vagy akár szívmegálláshoz is vezethet.

Egy friss amerikai tanulmány szerint bizonyos esetekben a mozgás ártalmas is lehet még akár egészséges emberek számára is. Az 1687 ember adatait elemező kutatásban megállapították, hogy a mozgásban gazdag életet élők 10 százalékának rossz lett legalább egy adata a három, szívbetegségre utaló jelből, mint a vérnyomás, az inzulin-szint vagy a HDL-koleszterin szintje. A kutatók maguk is furcsának találták az eredményeket és nem tudták megfejteni.

A sport általában jót tesz a szívnek

Ezzel szemben a hatvanas évek óta több, nagy esetszámú tanulmány - amelyekben akár évtizedekig követik a vizsgált személyeket - egyértelműen kimutatták, hogy a szív- és érrendszeri betegségek esetén megelőző hatása van a sportnak. "Ez azonban nem jelenti azt, hogy biztosan állíthatjuk, hogy azoknál, akik rendszeresen mozognak, nem alakulhat ki ilyen betegség" - hangsúlyozta lapunk kérdésére dr. Jákó Péter sportorvos, címzetes egyetemi docens.

Lapunk kérdésére a szakértő kifejtette: manapság a legtöbb sportágban az élsport meghaladja már azokat a kereteket, amikor a mozgás egészségügyi szempontból jó. A sportorvos kiemelte: míg régen évente egy-két nagy versenyre kellett felkészülni, edzeni, a szervezetnek volt ideje regenerálódni. Most azonban nem ritka, hogy kéthetente versenyek vannak, ez pedig már nem egészséges.

Halálhoz vezethet a maraton

"Akik hobbiszinten törekednek csúcsteljesítményre, például a maraton- vagy hosszútávfutók, náluk sem hiszem, hogy jót tesz. Hiszen a felkészüléshez napi szinten 20-30 kilométert kell teljesíteniük. Ennek már lehetnek káros mellékhatásai. Napi 30-40 perc közepes intenzitású mozgás lenne az ideális" - véli dr. Jákó Péter. Hozzátette: a szívizom intenzív terhelése hatására megvastagszik a balkamra fala. "Ez hívják sportszívnek, és egy szintig ez a jelenség jó, hiszen a szív ellenálló képességét erősíti. Bizonyos határon túl azonban káros".

A sportorvos figyelmeztetett, ha bizonyos veleszületett szívhibákra nem derül fény időben, az intenzív sport hatására életveszélyes szívritmuszavar is kialakulhat. De ennek tudható be az úgynevezett "hirtelen halál" is, amikor például egy futballistának meccs közben megáll a szíve - erre sajnos több példa is volt az elmúlt időszakban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.