Milyen edzőgépeket érdemes otthonra venni?

A fitneszeszközöket annak megfelelően kell kiválasztani, hogy milyen mozgásformát kívánunk űzni: erősíteni akarjuk az izmainkat, fogyni szeretnénk, vagy a jóga/pilates a hobbink. Utóbbiakhoz csak egy jó matrac kell. Az aerob-táncos mozgásformák - mint például a zumba - sem igényelnek külön kellékeket.

Ha célzott alakformálás a tervünk, akkor egykezes súlyzókra és szobakerékpárra vagy ellipszis trénerre lesz szükségünk, ha pedig a fókuszban az izomerősítés áll, akkor egy multifunkciós edzőtorony lehet a megoldás. Nagyon nehéz súlyokat és komplett felszerelést egyébként nem biztos, hogy érdemes otthon tartani. Egyrészt az ára, másrészt a helyigény miatt, sőt még a gyerekektől is távol kell tartani. A kezdőknek bőven elég az edzéshez egy pár kézi súlyzó, a haladóknak pedig egy szett. Alapszabály, hogy ha 12 ismétlést könnyedén megcsinálunk, akkor a kézi súlyzó túl könnyű, ha pedig csak 3 ismétlésre vagyunk képesek, akkor túl nehéz.

Már napi félórás mozgással sokat tehetünk az egészségünkért és a jó közérzetünkért
Már napi félórás mozgással sokat tehetünk az egészségünkért és a jó közérzetünkért

A különböző színű (erősségű) gumikötelekkel nagyon sokféle gyakorlatot lehet végezni. A fitneszlabda is jó megoldás, sokan szeretik, és ki lehet vele váltani a padot. Fontos a megfelelő méret: ha ráülünk a labdára, combunk és lábszárunk 90 fokos szöget zár be optimális esetben. Nagy divat mostanában a szivacshenger: bemelegítéshez és edzés utáni nyújtáshoz is jó, valamint felülésekhez is, alátámasztásként.

A nagy dilemma: edzőterem vagy otthoni edzés? A rendszeresség szempontjából fontos, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb mozgásformát, és örömünket leljük az edzésben. 7 tipp a választáshoz .

Kardiózni akár egy sima ugrókötél segítségével is lehet. De ha gépet szeretnénk, akkor az izületkímélő elliptikus tréner, a szobabicikli vagy a futópad lehet jó megoldás. Mielőtt megveszünk egy fitneszgépet, próbáljuk ki a bemutatóteremben. Vásárláskor figyeljünk arra, hogy elég részletes leírást adnak-e az eszközhöz, és egyszerűen felvehető-e a kapcsolat a gyártóval vagy a forgalmazóval, ha bármilyen problémánk adódna.

Az időhiányra is van megoldás

Ha kevés a szabadidőnk, ajánlható a Flabélos alakformáló készülék amely 10 perc alatt egy körülbelül 45-50 perces edzésnek megfelelő izommunkát (izom-összehúzódást) generál. Mindez a billegő felület hatására akaratlanul jön létre, mivel a készülék a szervezet automatikus egyensúly-megtartó, helyzetérzékelő reflexeit használja fel. Használata nem terheli a szívet és az ízületeket olyan mértékben, mint például a súlyzós edzés vagy a futás, ezért nagy túlsúllyal és idősebb korban is biztonsággal használható.

A nagy túlsúly nem akadály Jelentős túlsúly esetén válasszunk mozgásterápiás alakformáló gépet, mert nem terheli meg a tüdőt és a szívet, használata kellemes, és könnyen beépíthető a napi rutinba. És már napi 10 perc is hatásos! Részletekért kattintson!

Mielőtt belevágsz egy kondigép-vásárlásba, gondolj át néhány fontos szempontot! Ezeknek a gépeknek nagy a helyigényük: biztosan adott számukra az ideális helyszín a lakásban? Ha igen, akkor válaszd ki a lakás, pince, garázs stb. adottságaihoz leginkább illő modellt. Győződj meg a gép minőségéről, teherbírásáról, az elvégezhető gyakorlatok számáról stb. Ki fogod tudni használni a funkciókat, megéri-e megvásárolni a gépet, vagy csak újabb ruhaszárítót veszel sokszoros áron?

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, így az ország északi felén döntően gyengén felhős napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet délután 13 és 19, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!