Több lombikbébi születhet

A meddő párok nagyobb támogatása segíthet, hogy a jelenleginél több gyermek szülessen Magyarországon. Európa több országában is eléri már a 10 százalékot az orvosi segítséggel fogant gyermekek aránya - nálunk ez még csak 3-4 százalék.

Az egészségbiztosító korábbi elemzése szerint a lombikbébimódszerrel született gyermekek száma az évenkénti 2000 helyett akár 3500 is lehetne. Éppen ezért kétszeresére emelik a meddőségi kezelések támogatására fordítható, nagyjából évi 2,5 milliárd forintos keretet.

lombikbébi
A lombikbébi központok fejlesztését is támogatnák

Ez lehetőséget ad arra, hogy a jelenlegi évi mintegy 6500 mesterséges megtermékenyítési eljárásnál lényegesen többet végezhessenek el társadalombiztosítási finanszírozással - értesült a Magyar Idők.

Fontos, hogy ne legyen anyagi akadálya a lombikprogram igénybevételének. Ehhez az egyik legfontosabb lépés a kezeléseknél alkalmazott gyógyszerek támogatásának növelése. Ezek a készítmények ugyanis összességében akár több százezer forint kiadást is jelenthetnek annak ellenére, hogy az állam mintegy 1,5 milliárd forinttal támogatta eddig is az érintettek gyógyszereit.

Nemcsak párok, hanem egyedülálló nők is részt vehetnek "asszisztált reprodukciós eljárásban", azaz lombikbébiprogramban. Vajon az egyszemélyes változatnál milyen feltételei vannak a kezelésnek, és hogyan történik a beavatkozás? Részletek!

A napilap információi szerint most az eddigi 70 helyett 90 százalékos támogatás jár majd e készítményekhez. Emellett annyi gyermeket lehetne támogatott meddőségi kezeléssel vállalni, amennyit egy házaspár csak szeretne, nem lenne anyagi korlátja. Jelenleg Magyarországon országosan tíz centrumnak van engedélye meddőségi kezelésekre. A Magyar Idők úgy tudja, a kormány ezek fejlesztéséhez is hozzá kíván járulni. Már most júliusban hatályba léphetnek a lombikbébi-kezelések kiterjesztésének egyes elemei.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Általában borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.