Gonoszabbak egymással a nők ovuláció idején

Ovuláció idején, vagyis nagyjából a menstruációs ciklus közepén a nők gonoszabbak egymással, kevésbé segítőkészek más nőkkel és igyekeznek mindenben túltenni rajtuk - állítja egy amerikai kutatás.

Kutatók szerint a nők menstruációs ciklusa nemcsak azt határozza meg, hogyan viselkednek a férfiakkal, illetve milyen férfitípusokat részesítenek előnyben, hanem azt is, más nőket mennyire tekintenek riválisnak. Azt, hogy az ovuláció idején sokkal rosszindulatúbbak egymással a nők, több kísérleten keresztül is sikerült bizonyítaniuk.

Az University of Texas at San Antonio (UTSA) és az University of Minnesota Carlson School of Management szakemberei először egy olyan kísérletet végeztek el, melyben a nőknek adott mennyiségű pénzt kellett megosztaniuk egy másik személlyel. " Ovuláció idején jóval kevesebb pénzt adtak a másik személynek, ha az nő volt" - mondta a kutatás vezetője, Kristina Durante közgazdász professzor. "A férfiakkal viszont kedvesebbek voltak, vagyis több pénzt osztottak volna meg velük."

Ovuláció idején gonoszak egymással a nők? (Fotó: Europress)

A másik kísérletben két elképzelt helyzetből kellett választaniuk: vagy kapnak egy 25 000 dolláros autót, míg a többi nő 40 000 dolláros autót kap; vagy egy kevesebbet, 20 000 dolláros autó lehet az övék, a többi nő pedig 12 000 dolláros autót tudhat a magáénak. Az ovuláció környékén lévő nők szívesebben mondtak le a drágább autóról, méghozzá azért, hogy jobb helyzetben tüntessék fel magukat a többi nőhöz képest.

"Az ovuláló nők sokkal fontosabbnak tartják a saját pozíciójukat, mint korábban sejtettük. Még az előnyökről is készek lemondani, ha ez azzal jár, hogy más nőket rosszabb színben tüntethetnek fel" - mondta Vladas Griskevicius közgazdász. "Ezek az eredmények nemcsak a közgazdászoknak vagy marketingszakembereknek lehetnek érdekesek, hanem a pszichológia terén is új irányokat határozhatnak meg."

Az oviuláció(Tüszőrepedés). A peteérést követően az érett petesejt kilökődik, és a petevezetékbe, majd a méhüregbe jut. A természetes fogamzásgátlási módszerek az ovuláció időpontjának meghatározásán alapulnak

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.