Fogfájás csillapítása természetes módszerekkel

Ha fáj a fogunk, nem feltétlenül kell egyből gyógyszerekhez folyamodnunk, hiszen számos természetes módszerrel is felvehetjük a harcot a fájdalommal.

Sajnos a fogfájás nem mindig hétköznap látogat el hozzánk, előfordulhat, hogy egy hosszú hétvége első napján észleljük a panaszt. Az alábbi természetes módszerek átmeneti enyhülést hoznak, de semmiképpen nem helyettesítik a fogorvosi vizsgálatot és kezelést.

Fűszerek fájdalomcsillapító szerepben

Használja ki a szegfűszeg enyhén zsibbasztó, érzéstelenítő hatását. Rágjon szét egy darab szegfűszeget a fájó fogával, majd köpje ki. A fűszerből készült olaj is jó szolgálatot tehet: cseppentsen egy csepp szegfűszegolajat a fájó fogra. (Az olaj gyógyszertárakban kapható.)

A fogfájás természetes módszerekkel is csillapítható
A fogfájás természetes módszerekkel is csillapítható

A só és a bors is csodát tehet: keverjen össze azonos mennyiséget mindkettőből, majd cseppentsen hozzá pár csepp vizet. A kész krémet kenje rá a fájó fogra, és hagyja rajta pár percig. A só és a bors is gyulladáscsökkentő hatású, így segítenek a fájdalmon.

A vanília szintén a közkedvelt otthoni gyógymódok egyike, ugyanis zsibbasztó és nyugtató hatása is van. Mártsunk egy vattapamacsot vaníliakivonatba, és tegyük a fájdalmas területre.

Csodát tehet az öblögetés

Nagyon jótékony hatású növény a búzafű. Antibakteriális hatásának köszönhetően a belőle készült itallal való öblögetés elűzi a fogfájást. A fájdalmat és egy esetleges gyulladást is csillapít a zsályából , kamillavirágból , feketeáfonya-levélből vagy borsmentából készült főzettel való öblögetés.

A mirhatinktúra is hatásos a gyulladás ellen, hiszen baktériumölő és összehúzó hatása van. Ehhez egy teáskanálnyi porított mirhát lassú tűzön forraljon két deciliter vízben harminc percig. Ezután szűrje le, és várjon, amíg kihűl. Tegyél egy teáskanállal a keverékből körülbelül egy deciliter vízbe, és öblögessen vele. Ha nincs otthon gyógynövény vagy mirha, akkor egy egyszerű langyos sós vizes öblögetés is megteszi, hiszen a só tisztító hatású, és az íny duzzanatát is csökkenti.

Segít a borogatás

Szintén egyszerű megoldásnak számítanak a különböző borogatások. Tegyen egy kisebb méretű jégkockát nejlonzacskóba, majd vékony ruhába, és tegye a fájó fogra. A tea érösszehúzó hatását kihasználva egy beáztatott, meleg teafiltert is tehet a fogára. (Lehetőleg fekete teát válasszon.) Régi módszer az ecet és a feketebors használata: mártson egy barna papírt ecetbe, szórja meg fekete borssal és nyomja az arcához.

Bárhol és bármikor

Ha nincs ideje borogatással vagy öblögetéssel bajlódni, forduljon a keleti orvostudományhoz: a megfelelő akupunktúrás pontok nyomogatásával hatásosan csökkentheti a fogfájást. (Közvetlenül a fültő alatt található két ilyen pont.)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!