"Örülök, hogy végre túlsúlyos lettem"

Több mint két hónap elteltével is belebotlom még újabb és újabb buktatókba az életmódváltás kapcsán. Összességében azonban úgy érzem, jól haladok, mi több, a közelmúltban sikerült szintet is lépnem.

Feljutottam a másodosztályba

A portálunk által indított Életmódváltók program hat héten keresztül segíti szakértő tanácsokkal az egészségesebb életre vágyókat az átállásban. Ha szeretne ön is csatlakozni, ide kattintva bármikor megteheti.

"Tisztelt Uram! Önnek szüksége van némi fogyókúrára! Testtömegindexe alapján ugyanis a túlsúlyosak csoportjába tartozik" - ha szabad, egy szolid örömkönny elmorzsolása mellett ezúton szeretném virtuálisan megölelni a HáziPatika.com BMI-kalkulátorát , az idézett gépi üzenetnél ugyanis jelen helyzetben aligha kaphattam volna nagyobb dicséretet tőle. Röviden-tömören arról van szó, hogy a testsúlyunk minősítésére használt BMI-rendszer szerint az életmódváltás kezdetén még bőven az elhízottak táborát erősítettem, mostanra viszont sikerült annyi feleslegtől megszabadulnom, hogy visszakerüljek a túlsúlyos emberek közösségébe. A történeti hűség kedvéért azért tételesen is leírom: múlt szombaton mért testsúlyom szerint jelenlegi testtömegindexem 29,68.

És hogy mit jelent a kategóriaváltás a gyakorlatban? Az égadta világon semmit! Kicsit olyan ez, mint a kilométerkövek az autópálya mellett: nem magának a kőnek örülünk, hanem az üzenetnek, amelyet magában hordoz, miszerint ismét közelebb jutottunk a végcélunkhoz. Külön értesítés nélkül is tisztában vagyok vele, hogy szükségem van némi fogyókúrára, de legalább egy pillanatra át is érezhetem, hogy az eddigi étrendi megszorításoknak és verejtéket nem kímélő edzéseknek igenis van eredménye. Az meg már csak hab a tortán, hogy az aktuális BMI-értékem számjegyeinek összege 25, amely egyben az egészséges testtömegindex felső határa, azaz a célkitűzéseim netovábbja. De ennek már tényleg nincs jelentősége.

A TRX-kötél továbbra is képes meggyötörni
A TRX-kötél továbbra is képes meggyötörni

Megettem egy szelet tortát

Néhány hete Andi bűnbánóan bevallotta , hogy elgyengült egy vigyorgó csokinyúl láttán, aminek bizony csokoládéfogyasztás lett az eredménye. Nem lenne fair, ha most nem csatlakoznék hozzá a gyónás terén, múlt vasárnap ugyanis megettem egy vékony szelet málnatortát uzsonnára, dacára a zéró tolerancia elvének. Mentegetőzhetnék olyan balga érvekkel, hogy édesanyám sütötte, hogy az eredeti recepthez képest csökkentett cukoradagolással készült, valamint hogy cserébe a vacsoránál igyekeztem csínján bánni a szénhidrátokkal, de ettől még ami történt, megtörtént. A Bodon Judit , a NoSalty dietetikusa által összeállított diétám szerint mindössze 180 kalóriát és 20 gramm szénhidrátot vihetnék be a délutáni étkezések során, így még különösebb számolgatás hiányában sem érdemes abban reménykednem, hogy ne léptem volna át sokszorosan a kiszabott korlátokat.

Egyedül az vigasztal, hogy ezt a súlyos kihágást leszámítva gond nélkül be tudom tartani a szabályokat a mindennapokban, pontosabban a konstans fogyásból ítélve úgy sejtem, hogy sikerül. A mögöttünk álló két hónapban egyáltalán nem ettem csokoládét vagy olyan zsíros húsokat, mint az oldalas és a csülök. Nem ittam cukros üdítőket, így sem kólát, sem gyümölcsleveket. Mindössze egyszer volt dolgom rántott hússal és kétszer hasábburgonyával, illetve egy alkalommal megettem egy szelet glutén-, laktóz-, cukor- és egy sor egyéb klasszikus összetevőtől mentes tortát, amikor a munkatársaim felköszöntöttek a szerkesztőségben a születésnapom okán. Habár ettől még nem kerül glória a fejem fölé, azért igen éles a kontraszt ahhoz képest, ahogy korábban táplálkoztam. A program kezdete előtt leadtam egy ötnapos étkezési naplót Juditnak, amelyben a kaszinótojástól a pizzaszeleten át a reggelire fogyasztott kakaós ostyaszeletig minden volt, mi szem-szájnak ingere. Hol vannak már azok az idők?!

Mi jöhet még?

Egy fizikai állapotfelmérés erejéig pénteken ismét találkozunk Kiss Gerivel, az Életmódváltók program szakértőjével. Nyilván ilyenkor dolgozik egy kis vizsgadrukk az emberben, hiszen számot kell adnia a legutóbbi meeting óta elvégzett munkáról, ha pedig az eredmények nem tükrözik az elvárható fejlődést, akkor joggal pironkodhat. Ennél is nagyobb gond azonban, ha minden flottul megy, hiszen ebben az esetben egy személyi edző okkal vélheti úgy, hogy még brutálisabb gyakorlatokat kell javasolnia. Belegondolva abba, hogy a legutóbbi alkalommal volt szerencsém megismerkedni a TRX-kötéllel , már előre félek, mi következik ezúttal. Túl sok ismeretlen és baljós kinézetű sporteszköz van még az edzőteremben ahhoz, hogy nyugodt legyek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?