Mutasd az otthonod, megmondom, ki vagy!

Ránézésre egy lakás berendezése nem több, csak bútorok, képek, szobanövények. De a hozzáértőnek sokat árulnak el az otthon tárgyai az emberről, a kapcsolatról. A megfejtés kulcsa a térpszichológia.

A térpszichológia rendszerét Kenéz Tünde állította össze saját tapasztalatai alapján. Mestere egy kínai orvos-pszichológus volt, aki vallotta, hogy nem a tárgyaknak van lelkük, hanem az ember visz lelket a tárgyakba. Az évek során Kenéz Tünde megfigyelte, hogy a lelki folyamatok "berendezik" a teret, és bizonyos ismétlődő törvényszerűségek is hasonlóképpen hagynak nyomot maguk után. Az otthon egyfajta tükör, a kérdés csupán az, hogy ki mer belenézni.

A térpszichológust legtöbbször azért hívják, mert a házastársak közti komoly konfliktus a lakás elrendezésében-berendezésében is látványosan megnyilvánul. Mivel otthonunk kialakítása tudattalan üzenet önmagunknak és egymásnak, megmutatja a határainkat, örömeinket, fájdalmainkat. Amit a környezetünkben hangsúlyozunk, az bennünk még nem kiegyensúlyozott. Előfordulhat, hogy erőteljesen uralkodik valamilyen stíluselem a lakásban, például túl sok a fém, vagy az egész patikaszerűen rendezett.

A szakember nem oldja meg a problémát, csak rávilágít arra, hogy hol lehet a gond a kapcsolatban. Gyógyító ereje abban rejlik, hogy segít a ráismerésben, egyfajta belső megértést tesz lehetővé, és hozzásegíthet önmagunk vállalásához azzal, hogy kimondunk addig kimondhatatlannak hitt dolgokat. A gyógyulás ugyanis mindig belülről fakad, és csak utána alakul át, változik meg a tér.

Térpszichológia 1x1

– A nappali a férfi státusát fejezi ki a házban, ha zsúfolt, a családfő nem kap otthon elég teret, figyelmet.

– Ha sok a fém, a kő, a nyers, vakolatlan felület, a férfi úgy érzi, több szeretetet ad, mint amennyit kap.

– A nő szeretethiányáról síró, magányos nőt ábrázoló festmény szólhat a hálóban vagy a nappaliban.

– A patikatisztaság és a fegyelmezett rend, amikor még a konyhában is mindig minden a helyén van, és nem merünk elöl hagyni semmit, arról árulkodik, hogy nem beszéljük meg a problémáinkat.

– A színek közül a világos földszínek mesélnek arról, hogy a földi lét biztonságára törekszünk. Arra, hogy a kamra mindig tele legyen, s az élet rendezett keretek között, napirend szerint teljen.

– A vörös szín ugyanakkor erős érzelmekről árulkodik, haragról, dühről, amelyek akár meg is jelenhetnek agresszió formájában, de teljesen rejtve is maradhatnak. Nagyon valószínű viszont, hogy ezeket az érzelmeket nem éli ki az ott lakó.

– A konyha a nő státusát mutatja. Ahol a nő alárendelt helyzetben van, ott általában alkalom nélkül is van valami kínálnivaló az asztalon, az ablakot csipkefüggöny díszíti, és sokszor van valamilyen gond a világítással, gyakran kiég a villanykörte, vagy akadozik az áramellátás.

– A kör alakú vagy homorú elrendezés mindenütt hívogató, azt sugallja, könnyen megnyílunk, beengedünk másokat az életünkbe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra