Kapuzárás: hattyúdal vagy nyitány?

A kapuzárási pánik nem korlátozódik csak a férfiakra, nőknél ugyanúgy előfordulhat. Az kétségtelen, hogy a két nemnél eltérő sajátosságokban mutatkozik meg.

A férfi – talajvesztés, kitörés

A férfit hatalommal, teljesítménnyel mérik. E tekintetben radikális változások következnek be negyven év felett. A produktív szakmákat megvizsgálva láthatjuk, az alkotás évei huszonöt és negyvenéves kor közé esnek, attól kezdve a férfiak kreativitása hanyatlani kezd. Igen sok férfi jut negyven után arra a felismerésre, hogy ha addig nem vitte semmire, azután sem fogja már, hiába erőlködik, nem tudja felülmúlni saját korábbi színvonalát.

A munkában elinduló eróziót erősítik a családi helyzetben bekövetkezett változások. A gyerekek már felnőttek, visszabeszélnek, lázadnak, megtépázzák apai tekintélyét. Az anyák általában titkos szövetséget kötnek a gyerekekkel, s az apák úgy érzik, távolodnak gyermekeiktől. A nők a házasság során egyre nagyobb hatalomra és önállósságra tesznek szert, egyre inkább ők határozzák meg a család életét. Kezdetben a férjük szövetségesei, már csak a gyermekek fegyelmezése miatt is, ám idővel kikezdik a férji tekintélyt, mert a szemükben a férfi fokozatosan elértéktelenedik. Mindketten látják, hogy szertefoszlanak a férfi hatalomról és gazdagságról szőtt álmai.

A felmérések szerint negyvenes-ötvenes éveikre a férjek is, a feleségek is kiábrándulnak a házasságukból, gyakran úgy tekintenek rá, mint egy megbánt döntés következményére. Mindez alapjaiban kérdőjelezi meg a férfi identitását, hiszen minden téren azzal szembesül, hogy megszűnnek korábbi funkciói. Ha végignéz a testén, belenéz a tükörbe, leépülést lát, csökkenő szexuális aktivitással. A férfit rémület és szorongás önti el, szeretné visszaszerezni régi hatalmát, szerepeit, ifjúságát.

E krízisben gyakori kétségbeesett kísérlet a fiatal szerető, az újraházasodás. Az evolúciós kutatások e mozzanatot úgy értelmezik, hogy az érett férfi depressziójának oka a feleség terméketlensége. A férfit ugyanis élete végéig tartó szaporodási programra tervezték, s ahogy felnőnek a gyerekek, beindul az ősi program, a szaporodásé. E felfogásban a feleség mellett maradó férfi evolúciós értelemben vereséget szenved. Ez a vereség a kapuzárási pánik okozta depresszió.

A mindennapokban ezt a férfiak úgy élik meg, hogy egy fiatal nő oldalán, az egzisztenciális előnyök és a nagyobb élettapasztalat miatt újra hatalommal, tekintéllyel bíró emberekké – férfiakká válhatnak. A házasember tesztoszteronszintje folyamatosan csökken, míg az elvált vagy szeretőt tartó férfié ugrásszerűen megnő. Tudjuk, a tesztoszteron fiatalít, erősít, növeli az izomzatot, a potenciát, az önbizalmat, s elmulasztja a depressziót. Tehát a „becsajozás”, a válás a férfi menekülési vagy öngyógyítási kísérlete, haladék.

A nő – fölöslegességérzés

A nők merőben másként viselik ezt az időszakot, de nem jobban. Évtizedeken át a család központját alkották, nevelték a gyerekeket, ők voltak a családi kommunikáció csomópontjai, fontos szerepet töltöttek be az otthonteremtésben, a programok szervezésében, a gyerekek karrierjének építgetésében. És egyszer csak hirtelen "fölöslegessé válnak".

Ahogy egy nő negyvenes lesz, őszülni kezd a haja, megváltozik a teste, elveszti fiatalos vonzerejét, amely evolúciós okokból termékenységében rejlett. A termékenység és a vonzerő megszűntének legbiztosabb jele a menopauza jelentkezése, ami majd’ minden nőt megrémít, mondván: itt az öregség. Sokuk komoly tüneteket él át a hormonok hirtelen csökkenése miatt: hőhullámok, hízás, hajhullás, idegesség, depresszió.

És a nőnek nem nagyon van hova menekülnie. Persze alkalmi kapcsolatokkal ámíthatja még magát, hogy ő még nő, még vonzó, de a változások visszavonhatatlanok. E kor nagy kérdése: továbbfejlődni vagy megrekedni?

Túlélési tanácsok

- Fogadjuk el: annyira vittük, amennyire képesek voltunk.

- Gyászoljuk meg veszteségeinket – és kezdjünk újra élni.

- Tanuljuk meg értékelni eredményeinket.

- Barátkozzunk meg új testünkkel – ezentúl ebben kell élnünk.

- Új életszakaszba lépünk, építsük fel új identitásunkat.

- Tűzzünk ki célokat, keressük életünk értelmét.

- Az élet nem véget ért – csak új felvonás kezdődik.

- Tanuljunk meg gyermekeinkkel felnőttként beszélni.

- Fogalmazzuk újra házasságunkat – rengeteg tartalékunk van.

- Épüljünk, fejlődjünk, ne meneküljünk. Korunk elől nincs hová.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Csökken a felhőzet, így a fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire sok napsütésre lehet számítani. Délelőtt még főleg északon, északkeleten néhol zápor előfordulhat, viszont ezt követően már legfeljebb csak nyugaton, délnyugaton lehet kevés helyen jelentéktelen csepergés, gyenge zápor. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél a délnyugati tájak kivételével megerősödik, néhol viharossá fokozódik, majd estére mérséklődik a légmozgás.A csúcsérték 16 és 22 fok között alakul. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!
kvíz
Kvíz: a HPV-vírus rákot okozhat. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyit tudsz a HPV-ről? Rövid, feleletválasztós kvízünk segít eligazodni a legfontosabb tények és gyakori tévhitek között.