Emlő-szűrőprogram

A szervezett szűrőprogramok már sok országban működnek. A szűrés történhet önkéntes és behívásos módon. Előző esetben jelentkezés alapján, utóbbiban - a tüdőszűréshez hasonlóan - levelet kap a páciens, amelyben a vizsgálat helyét és időpontját jelzik.

Az emlőszűrés

Lényege, hogy rendszeres tapintásos (fizikális) és mammográfiás vizsgálat történik, panasz- és tünetmentes nőknél. A nemzetközi ajánlások szerint 35-40 éves életkor között egy alkalommal, 40-50 éves kor között 1 - 2 évente, 50 éves kor felett évente javasolt a mammográfia elvégzése. 35 éves kor alatt emlőszűrő vizsgálat nem indokolt, csak veszélyeztetett nőknél. Mivel a tömeges, szervezett emlőszűrés nagyon drága, nem minden ország engedheti meg magának, pedig egy későn felfedezett emlőrák kezelése súlyos százezrekbe-milliókba kerül, és gyógyulási esélye sokkal rosszabb, mint a szűréssel felfedezett kis daganaté. Legalább 70%-os megjelenés szükséges ahhoz, hogy a szűrőprogram megfelelő eredményt hozzon.

Magyarországon

A rendszeres, behívásos szűrés 2001 decemberében indult el, 45-65 éves kor közötti nőknél, 2 éves ciklusban, 32 akkreditált (szakmailag ellenőrzött és megfelelőnek talált) központtal. Az emlőszűrő központok a szűrést követő visszahívást-kidolgozást, és sebészi, onkológiai kezelést is elvégzik, illetve összefogják. A szűrés számszerű eredményéről havonta, a betegek további sorsáról negyedévente küldenek jelentést a központba. A címlisták az ÁNTSZ-től származnak.

Kettős leolvasással

A mammográfiás alapfelvételek elkészítése után kettős leolvasás történik. Ha egyik radiológus - egymástól függetlenül - sem talál az emlőkben malignitásra gyanús területet, negatívnak tekinthető a szűrővizsgálat. Ha bármelyikük felveti esetleges daganat gyanúját, a beteget telefonon, levélben visszahívják. 1000 nő szűrővizsgálata során átlagosan 3-4 emlőrákot fedeznek fel.

Nem kell megrémülni, ha a szűrésből valakit "kiemelnek".

Ez a szűrővizsgálat normális menetéhez tartozik. A legelső mammográfia - nagy érzékenysége miatt - több kóros, vagy bizonytalan eltérést mutat, mint amennyi végül emlőráknak bizonyul. 1000 nőből általában 20-100-at szoktak kiegészítő vizsgálatokra visszahívni. Ez további mammográfiás felvételeket, ultrahang vizsgálatot, esetleg célzott mintavételt (biopsziát) jelent. Nagyon ritkán, 1000-ből kb. 0,5-1 betegnél sebészi mintavételt (excíziót), kis műtétet kell végezni, mert nincs más megoldás annak tisztázására, hogy rosszindulatú-e a képen talált kóros elváltozás. Az ilyen mintavételek harmadában-felében valóban emlőrák a végleges diagnózis.

A szűrőprogrammal szembeni elvárás:

Az emlőrák okozta halálozás jelentős csökkentése. A mai korszerű eszközökkel csaknem 100 százalékban (85-100%) műtét előtt már bizonyítható, hogy a betegnek emlőrákja van, így manapság lényegesen kevesebb jóindulatú folyamatot operálnak. Egy későn felfedezett emlőrák kezelése súlyos százezrekbe-milliókba kerül, és gyógyulási esélye sokkal rosszabb, mint a szűréssel felfedezett kis daganaté.

Az emlőszűrés előnyei

Az esetleges daganat felfedezése 1-2 évvel előbb történik meg, mint, ha azt saját magának tapintaná ki a páciens Számos esetben az emlő eltávolítása helyett a részleges műtét is elégséges. Sokszor elegendő a kis daganat sebészi eltávolítása, és nem kell utókezelés (sugár- és kemoterápia). A végleges gyógyulás esélye jelentősen nő, a halálozás aránya kb. 30%-kal csökken.

Tipp:

Ne hagyatkozzon az emlékezetére, vezesse egy naplóban, mikor és milyen szűrővizsgálaton volt, milyen eredményt kapott. Így biztosan nem marad ki egy ellenőrzés nélküli év sem.

További információkért kattintson a www.her2.hu weboldalra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.