Már receptet írni is házhoz hívják a gyermekorvost

A gyermekek vizitdíj mentességét szavatoló életkori határ felülvizsgálatát javasolja a vizitdíj munkabizottság.

Befejezte munkáját a még Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter által életre hívott vizitdíj munkabizottság. A szakértők többek között ismét javasolták a szaktárcának, hogy az ágazati dolgozók jussanak valamiféle kedvezményhez. Elképzelhetőnek tartják például, hogy az egészségügyiek kapjanak egy olyan igazolványt, amelyet munkahelyükön fél évente érvényesítenének. Ezzel a dokumentummal saját intézményükben beutaló - vagyis a 300 forintos hozzájárulás megfizetése - nélkül vehetnének részt labor- vagy egyéb diagnosztikai vizsgálaton.

Megfontolásra ajánlatták, tudtuk meg Ari Lajostól , a gyermekek vizitdíj mentességét szavatoló életkori határ felülvizsgálatát - ez jelenleg 18 év -, továbbá annak áttekintését, hogy milyen esetben jár, illetve nem a gyermekeknek e kedvezmény. Ez utóbbiról egyébként a szaktárca államtitkára is szólt az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szerdai ülésén. Horváth Ágnes szóvá tette, hogy kihasználva a mentességet egyre gyakrabban gyógyszerfelíráshoz is házhoz hívják a gyermekorvosokat.

A munkabizottság - függetlenül a vizitdíjtól - azt is javasolta, egységes kötetbe szerkesztve adják ki az aktuális egészségügyi jogszabályok gyűjteményét, s vizsgálják felül az onkoradiológusok kettős kockázati pótlékát. Egy bírói ítélet nyomán ugyanis az említett dolgozók veszélyességi és sugárártalom miatti pótlékban is részesülnek, amit a testület igazságtalannak tart.

2007-04-12 14:56

Forrás: Weborvos H.J.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Az északi tájakon a felhős időt követően főleg délután egyre többfelé kisüt a nap, a déli, délkeleti országrészben ezzel szemben erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Reggel még többfelé valószínű főleg eső, zápor, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, viszont délen, délkeleten - nagyobb számban délután - záporok, zivatarok várhatók, helyenként felhőszakadással. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, záporoktól, zivataroktól függetlenül a Nyugat-Dunántúlon helyenként erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra