Harc az agyban

Az egészséges emberi agyban folyamatosan harcban állnak egymással az új és a régi információk - állítják a PLoS Biology kutatói.

A szociális interakciók során a régi és új információk gyors és folyamatos áramlása szükséges. Már egy egyszerű párbeszéd során is, miközben új információkat kapunk, folyamatosan fel kell idéznünk bizonyos emlékeket, amelyek segítségével válaszolni tudunk a másiknak. Bizonyos elméletek szerint a két funkció nem működhet egyidejűleg agyunkban, ezért folyamatos versenyben állnak egymással.

Agykutatóknak most először sikerült bizonyítaniuk, hogy agyunkban a tanulás és az emlékezés valóban folyamatos versenyben állnak az elsőbbségért. Kutatásuk során feltárták, hogy egy bizonyos agyi régió felelős a két funkció közti gyors váltásért.

MRI

A kutatók egy egyedülálló memóriatesztet alkalmaztak a jelenség vizsgálatára, amelynek során a résztvevőknek igen gyorsan kellett megtanulni, majd alkalmazni a tanultakat. Eközben az önkéntesek agyát funkciós mágneses rezonancia vizsgálattal kísérték figyelemmel.

Az eredmények szerint a tanulásért felelős agyi részek kevésbé voltak aktívak abban az esetben, ha a tanulási folyamatok közben alkalmazni is kellett a tanultakat. Ez arra enged következtetni, hogy az emlékezés elnyomja a tanulási központot.

A tudósok megfigyelték azt is, hogy a bal elülső kéreg egy része csak akkor aktív, ha az emlékezési és tanulási folyamatok egyidejűleg működnek. Ez a frontális régió lehet az agy 'kapcsolótáblája', mivel a tanulás és az emlékezés nem történhet pontosan ugyanabban a pillanatban, ez a régió felelős a két funkció közti gyors váltásokért.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Az északi tájakon a felhős időt követően főleg délután egyre többfelé kisüt a nap, a déli, délkeleti országrészben ezzel szemben erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Reggel még többfelé valószínű főleg eső, zápor, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, viszont délen, délkeleten - nagyobb számban délután - záporok, zivatarok várhatók, helyenként felhőszakadással. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, záporoktól, zivataroktól függetlenül a Nyugat-Dunántúlon helyenként erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra