Kiderült, meddig vagyunk védettek COVID-19 után

A COVID-19-en átesett személyek vérében legalább nyolc hónapig megmaradnak a szervezet által termelt antitestek - állapították meg az olasz kutatók.

A semlegesítő antitestek olyan ellenanyagok, amelyek az új típusú koronavírus (vagy más kórokozó) sejtjét bénítják meg, semlegesítik a hatását, és blokkolják a fertőzést. Az olasz szakemberek pedig megállapították, hogy ezek az antitestek a betegség súlyosságától, valamint a betegek korától és más betegségeitől függetlenül nyolc hónapon át megmaradnak a szervezetben.

koronavírus, koronavírus hírek,
Legalább 8 hónapig megmaradnak a vérünkben az antitestek. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

A kutatás részletei

Az olasz közegészségügyi intézet (ISS) kutatói 162 fertőzött esetét tanulmányozták, akiket a koronavírus-járvány első hulláma idején a milánói Szent Rafael Kórház intenzív osztályán kezeltek. A vizsgált betegek kétharmada férfi volt, a páciensek átlagéletkora pedig 63 év. A betegek mintegy 57 százalékának volt egyéb egészségügyi problémája is - a leggyakoribb alapbetegség a magas vérnyomás (44 százalék) és a cukorbetegség (24 százalék) volt.

Halálos fekete gomba terjed a COVID-betegek között - kattintson!

Az első vérmintákat 2020 márciusában és áprilisában vették le, majd novemberben ismételten vért vettek a COVID-19-et túlélt paciensektől. A vizsgált esetek közül az adatok szerint huszonkilenc beteg hunyt el a kórban. A szakemberek azt látták, hogy a koronavírust semlegesítő antitestek jelenléte - bár idővel csökkent - az adott időszak alatt állandó volt, és nyolc hónappal a betegség diagnosztizálása után mindössze három beteg volt, akinek már nem lett pozitív az antitest-tesztje.

Az antitestek ezért fontosak

Ezen ellenanyagok jelenléte egyébként kulcsfontosságú a betegség kezdeti szakaszában a kór sikeres leküzdése szempontjából. "Akiknél nem fejlődtek ki antitestek a fertőzés első tizenöt napja alatt, azoknál nagyobb volt a kockázata a súlyosabb COVID-19 kialakulásának" - közölték.

Van, ahol még a kórházi dolgozók sincsenek beoltva - olvassa el a részleteket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Az északi tájakon a felhős időt követően főleg délután egyre többfelé kisüt a nap, a déli, délkeleti országrészben ezzel szemben erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Reggel még többfelé valószínű főleg eső, zápor, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, viszont délen, délkeleten - nagyobb számban délután - záporok, zivatarok várhatók, helyenként felhőszakadással. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, záporoktól, zivataroktól függetlenül a Nyugat-Dunántúlon helyenként erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra