Biztos jó ötlet odalent borotválni?

Az emberi testen mindenütt nő szőr, de van, ahol nem feltétlenül szeretjük a jelenlétét. Hogy éppen hol, azt jelentősen befolyásolja az aktuális közízlés, a „divat” is. Ez alól pedig a test alsóbb régiói sem jelentenek kivételt.

Az evolúció úgy fordult, hogy mintegy 70-120 ezer évvel ezelőtt, a jégkorszak idején az emberek elveszítették a testszőrzetük jelentős részét, ami azonban még mindig bőségesen tenyészik a hónaljban és a nemi szervek környékén. Az ember az egyetlen emlős faj a világon, amelynek hosszú, durva szeméremszőrzete van.

nő, szőrtelenítés
Biztos jó ötlet odalent borotválni?

A kutatók régóta hipotéziseket állítanak fel a sajátos szőrzet evolúciós céljáról. Egyesek úgy vélik, hogy a szeméremszőrzet kialakulása a pubertás után tulajdonképpen egy vizuális jel a potenciális partnernek arról, hogy készen áll a párzásra. Egy másik elmélet azt állítja, hogy a szőrzet védi a külső nemi szerveket a közösülés során fellépő súrlódás ellen – írta korábbi cikkében a Medical Daily.

Egy további elmélet szerint pedig e szőrszálak tulajdonképpen feromoncsapdát alkotnak, amely irányt mutat a potenciális társnak. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a nők különböző feromonokat bocsátanak ki az ovuláció alatt, amelyek a termékenységet jelzik, s annak érdekében termelődnek, hogy vonzóbbá váljanak az ellenkező neműeknek. A benne rejlő biológiai lehetőségeket ellenére – egy több mint 1000 diák adatainak összesítése alapján készült tanulmány szerint – a nők 96 százaléka és 87 százalék a férfiak részben vagy teljesen eltávolítja a szeméremszőrzetét. Azoknak a háromnegyede, akik úgy döntöttek, hogy az alsó régiókban is szőrtelenítenek, a nemi szervek viszketéséről számoltak be, és 40 százalék valamilyen kiütést is tapasztalt. A szeméremszőrzet borotválása közvetlenül is kapcsolódik a szexuális úton terjedő betegségekhez, beleértve a gonorrhea-, chlamydia- és a HPV-fertőzést.Óvatosan az intim csupaszsággal!
Növeli a fertőzésveszélyt a nemi szervek szőrtelenítése. Mutatjuk milyen betegségeket lehet így elkapni.

A szeméremszőrzet eltávolítása nem egyszerű feladat. A leggyakoribb nemi sérülések, amelyekkel a sürgősségi ellátók találkoznak, éppen a szeméremszőrzet borotválásának közvetlen következményei. Így tehát a természetes állapot meghagyása a legbiztonságosabb megoldás.

Csakhogy az ember sokkal inkább társadalmi, mint természeti lény. Azaz a szőrtelenítésnek olyan társadalmi előnyei lehetnek, amelyek felülírják a biológiaiakat. Hogy végül a szőrtelenítés borotvával vagy más módszerrel történik-e, az nem befolyásolja, hogy a helyes kivitelezésre és higiéniára mindenképpen figyelni kell.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +14 °C

Erőteljes marad a felhőképződés. Az északkeleti harmadban átmenetileg csökken a csapadékgócok számossága, miközben délnyugat felől további záporok, zivatarok érkeznek, képződnek. Éjjel egyre inkább az eső, záporeső válik jellemzővé. Az északkeleti szelet főleg északkeleten kísérik élénk széllökések, de záporok, zivatarok környezetében előfordulhatnak erős széllökések is. Hajnalban általában 10 és 15 fok között alakul a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra

Figyelmeztetés!

Az Ön által megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintse meg, ha elmúlt 18 éves.