Őssejt
Abortált magzatokat adtak át
A megismételt elsőfokú eljárásban nemcsak emberi test tiltott felhasználásának és emberen végezhető kutatás szabályai megszegésének bűntettében, hanem többrendbeli csalás miatt is bűnösnek mondta ki az őssejtügy vádlottjait hétfőn a Fővárosi Törvényszék.
6 érdekesség az öregedésről
Az öregedés ikonikus figurája a ráncos arcú, felejtős, morgós öregember. Azonban a tudósok egy másik képet festenek az öregekről: a kor előrehaladtával az idősek sokkal boldogabbak, liberálisabbak lesznek, és sok esetben már nem tartják vissza csípős megjegyzéseiket. Legalább is az amerikai öregek a következő 7 dologban változnak.
Agyunktól függ, mennyire öregszik a testünk
A kor nem lehet pusztán egy agyi állapot, de az agy határozottan érintett benne. A Nature folyóiratban megjelent tanulmány bizonyítékot szolgáltat arra, hogy az agyban található speciális struktúra, a hipotalamusz, jelentős szerepet játszik az egész test öregedésének szabályozásában. Az eredmények arra utalnak, hogy az őssejtek kritikus szerepet játszanak ebben, de csak részben az új neuronok létrehozásának képessége révén.
Komoly előrelépés az őssejtterápiában
Az utóbbi években teljesen átértelmezték az őssejtek szerepét a szervezet regenerációs folyamataiban, ami egy sor új terápia előtt nyitotta meg az utat. Magyarországon jelenleg csak magáncélra lehet őssejteket tárolni, a társadalombiztosító pedig óriási pénzekért vásárol belőlük külföldi bankokból, ha szükségesek egy beteg gyógyításához. Bár a tudás már megvan, az állami őssejtbank kiépítése még távoli víziónak tűnik.
Leukémia: óriási áttörés a gyógyításban
Először sikerült laboratóriumban létrehozni olyan emberi őssejteket, amelyek a vérünk előállítását végzik. Ezeket egyszer olyan betegek kezelésére használhatják majd csontvelő-átültetés helyett, akiknek vérképzési problémáik vannak, vagy leukémiások. Ezenkívül átömlesztési céllal is elő lehetne állítani vért.
Gyógyszerkereső
Kérdések - válaszok
Kisfiamnak oxigényhiányos jobb oldali, minimális bénulása van. Ha szülnék egy babát, levetetnénk a köldökzsinórvért és m...
A teljes gyógyulást nem lehetne garantálni, de javulást el lehetne érni. Ennek egyik feltétele, hogy a levett minta szövettípusilag feleljen meg, tehát a két gyermek között legyen nagymértékű HLA azonosság. Erre az esély testvérek között 25-75 százal...
Gyermekem születésekor (1972.) a zárójelentésbe beleírták, hogy levettek köldökvért. Igaz, régen volt, de nem tudom, mit...
2004 előtt Magyarországon őssejtmegőrzés szempontjából nem vettek le köldökvért. A 2004 előtti levételek a vércsoport megállapítását célozták.
31 éves, második kisbabáját váró anyuka vagyok. Mivel családunkban elég gyakori a daganatos megbetegedés, legalábbis a n...
A leírtak alapján mindenképpen érdemes a levett mintát lefagyasztani. Valójában két irányzat van: az egyik esetében a teljes vért fagyasztják, mindenféle szeparálás nélkül, a másikban az őssejteket nyerik ki. Az elsőnek az az előnye, hogy gyakorlatil...
Kisfiam 4,5 éves, betegen született - a szülésnél lehetett valami probléma-, sajnos az orvosok se tudják, hogy mi. A fia...
Elviekben segíthet az őssejtbeültetés, a pontos válaszhoz azonban pontos diagnózisra lenne szükség. Általánosságban annyit lehet elmondani, hogy hasonló tünetek esetén már használtak őssejtbeültetést, mint gyógymódot, méghozzá az Egyesült Államokban,...
A vércsoportnak mennyi köze van ahhoz, hogy kinek felel meg az adott őssejt? 2 éve - kisfiam születésénél - levetettük a...
A köldökzsinórvér felhasználásakor nem a vércsoport számít, hanem egy másik faktor, amit úgy hívnak: HLA, vagy más néven szövettípus egyezőség. Amennyiben valakinek őssejtre van szüksége, mindig HLA-egyezőség alapján döntenek a felhasználhatóságról....
Őssejtet miből lehet nyerni?
Az őssejt kinyerhető felnőttkorban a csontvelőből, születéskor pedig a köldökzsinórvérből, illetve a köldökzsinórból.
33 éves várandós kismama vagyok. Szeretnénk gyermekünk születésekor a köldökvérből nyert őssejtet levetetni. Úgy tudjuk,...
A levett köldökzsinórvér minták átlagos térfogata 60-80 ml. A mintában található őssejtek száma nagyjából arányos a levett térfogattal. Valóban, az esetek többségében (60-70%) csak annyi mintát sikerül levenni, hogy egy fagyasztási egység képződik. 2...
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.