Agyunktól függ, mennyire öregszik a testünk

A kor nem lehet pusztán egy agyi állapot, de az agy határozottan érintett benne. A Nature folyóiratban megjelent tanulmány bizonyítékot szolgáltat arra, hogy az agyban található speciális struktúra, a hipotalamusz, jelentős szerepet játszik az egész test öregedésének szabályozásában. Az eredmények arra utalnak, hogy az őssejtek kritikus szerepet játszanak ebben, de csak részben az új neuronok létrehozásának képessége révén.

Az eredményeket a bronxi Albert Einstein Orvostudományi Egyetem kutatói érték el. Igaz nem elsőként, hiszen a hipotalamusz öregedésben betöltött szerepére vonatkozó felfedezéseket már más kutatóhelyek is publikáltak. Az öregedés egy szisztémás folyamat, és a hipotalamusz olyan struktúrákat tartalmaz, mint az agyalapi mirigy , amely az egész testet befolyásoló hormonokat termel. És már kimutattak olyan jeleket is, hogy az öregedés dinamikáját befolyásoló tényezők a vérben keringenek.

öregedés
Közelebb jutottunk az öregedés megértéséhez

De mi befolyásolja az öregedés időzítését? Az egyik érdekes lehetőség az, hogy idegi őssejtek részt vesznek ebben. Ezek az agy teljes kifejlődése után is aktívak maradnak, és új idegsejteket termelnek, de számuk idővel csökken (valószínűleg azért, mert több új idegsejteket termelnek, mint amennyire sejtosztódás mellet szükség van). Ha a kulcsfontosságú elemeket az idegi őssejtek termelik, akkor szintjüknek az idő múlásával csökkennie kell, hogy lehetővé tegyék az öregedés folytatását.

Miután több laboratórium is azonosított idegi őssejteket a hipotalamuszban, a kutatók úgy döntöttek, hogy megvizsgálják azokat az egerekben. Meggyőző összefüggést találtak: az egerek idősödésével az őssejtek száma csökkenést mutatott. Mire az egerek megöregedtek, az őssejtek is eltűntek nagyjából. De azt egyelőre nem lehet kimondani, hogy az őssejtek elvesztése hozzájárul az öregedéshez, vagy hogy az öregedés miatt az őssejtek eltűnnek.

Amikor a kutatók elpusztították az egerek hipotalapuszában lévő őssejtek 70 százalékát, hamarosan öregesen kezdtek viselkedni: az izmok hamarabb elfáradtak, a koordináció rosszabbodott, kevésbé voltak szociálisak, és nem reagáltak elég erősen az új tapasztalatokra. Az életük átlagosan 10 százalékkal megrövidült. Nyilvánvaló, hogy a hatások mindenképpen jelentősek voltak.

Régóta szeretnénk már megérteni, hogy a szervezetünk regenerációs folyamatai hogyan zajlanak, hiszen ezzel közelebb kerülnénk hozzá, hogy megfékezzük az öregedés káros hatásait. Van rá esély. Részletek!

Az eredmények erősen arra utalnak, hogy a hipotalamuszban lévő őssejtek kulcsszerepet játszanak az öregedési folyamat módosításában. De fel kell ismernünk, hogy sok más dolog - az étrendtől a vérben keringő hormonokig , s az egyes sejtek anyagcseréjéig - szintén szerepet játszik az öregedés folyamatának szabályozásában. Azaz a hipotalamusz befolyása nélkülözhetetlen része az öregedésnek, de ez csak egy része a folyamatok bonyolult halmazának.

Forrás: arstechnica.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.