Koronavírus Nyájimmunitás
Koronavírus: mikor érhetjük el a nyájimmunitást?
Az Európai Bizottság biztos abban, hogy az Európai Unió (EU) területén gyártott oltóanyagokkal megvalósítható az európai felnőtt lakosság immunizálására vonatkozó, július közepéig elérni kívánt cél - közölte Thierry Breton belső piacért felelős európai uniós biztos.
Koronavírus: ez a nemzet már immunissá válhatott
Elképzelhető, hogy Izraelben a magas fokú átoltottság miatt már kialakult egyfajta közösségi immunitás az új típusú koronavírussal szemben, ez pedig újabb járványügyi korlátozások feloldását teszi lehetővé - véli Eran Szegal, a Weizmann Tudományos Intézet informatikus-biológus professzora.
Koronavírus: ekkorra érhetjük el a nyájimmunitást itthon
Falus András immunológus szerint legkorábban év végére alakulhat ki a nyájimmunitás Magyarországon, ehhez azonban legalább 70-80 százalékos átoltottságra van szükség. Póta György házi gyermekorvos szerint ennek feltétele, hogy a gyerekek is megkaphassák a védőoltást.
"A védekezés kényszeríti változásra a vírust"
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője, Galgóczi Ágnes szerint elképzelhető, hogy idővel szezonális vírussá szelídül majd a koronavírus, ám ehhez szükség van arra, hogy a védőoltások révén kialakuljon a nyájimmunitás. A fertőzőbb variánsok megjelenésével azonban egyre magasabbra kell tenni az átoltottsági szintet ahhoz, hogy ezt elérjük.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Nem csak a zöld tea hasznos: 7 antioxidánsban gazdag ital, amely védi a károsodástól sejteket
Bár a szervezet maga is termel antioxidánsokat, érdemes étrendünkben is helyet adni az ezekben gazdag ételeknek és italoknak. Mutatunk 7 antioxidánsban gazdag italt, amely támogatja az egészséget.
Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.