Gyógyszerek
Ami tönkreteszi az erekciót
A merevedési zavarok sok férfi életét megnehezítik, és a legtöbben úgy gondolják, hogy az öregedéssel együtt járó természetes folyamatról van szó. Pedig az erekció hiánya a fiatalabbakat is érintheti, ráadásul sokszor meglepően hétköznapi dolgok állnak annak hátterében.
Potenciazavar: mindegy, mivel kezelik?
A gyógynövényekből készült, természetes étrendkiegészítőkkel jobb óvatosnak lenni, különösen akkor, ha az interneten készülünk ilyesmit rendelni. Ezek a szerek ugyanis gyakran semmilyen engedélyeztetési procedúrán nem esnek át, így nem tudhatjuk, melyik hatásos, és melyik ártalmas. Több olyan szer is van, amelyeket a merevedési zavarokra felírt gyógyszerek természetes alternatíváinak tartanak, ám akár veszélyes mellékhatásaik is lehetnek.
Placebót kaphatunk rendes gyógyszer helyett
Az orvosok évszázadok óta felhasználják a placebó erejét. A 20. század közepéig rendszeresen adtak placebót a betegeknek, és az akkoriban orvosi etikával foglalkozók ezt "szükséges megtévesztésnek" nevezték. Más megközelítésben felkérték a szervezetet, hogy gyógyítsa magát. Hogy jól tették, arra most újabb bizonyíték van.
Több száz millió forint értékű gyógyszert foglaltak le
Hat szervezett bűnözői csoportot számoltak fel, 112 házkutatást végeztek, 48 embert vettek őrizetbe és 2,6 millió euró - vagyis több mint 870 millió forint - értékben foglaltak le gyógyszereket a MISMED nevű nemzetközi akció keretében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Visszaüt, ha túl sok fájdalomcsillapítót szedünk
Minél több fájdalomcsillapítót szed valaki, a szervezete annál ellenállóbb lesz vele szemben, így erősebb változathoz kell nyúlni. A hatás elmúltával elvonási tünet jelentkezik - még több fejfájás formájában -, ami újabb dózis bevételére ösztönöz.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Polarizált fényterápia (PLT) sebgyógyulásban és kapcsolódó indikációkban: narratív áttekintés, evidenciaszintek és kutatási hiányok (x)
A fényalapú terápiák (fototerápia, fotobiomoduláció) klinikai alkalmazása széles spektrumot fed le. A PLT-t elsősorban sebgyógyulás támogatására és egyes bőrgyógyászati/mikrokeringési indikációkban használják. A PLT-ről szóló áttekintések tipikusan azt hangsúlyozzák, hogy a polarizált fénynek tulajdonított biológiai válaszok (pl. gyulladásos folyamatok és regeneráció modulációja) a sebgyógyulás több fázisát is érinthetik, ugyanakkor a publikált klinikai eredmények heterogének.
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.