Társadalom
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Alrovatok
"A fogyasztási kultúránk iszonyatos teher a bolygónak"
Modern társadalmunk sok szempontból túlzó életvitele egyre drasztikusabb hatással van a környezetre. A tudomány képviselői mind hangosabban figyelmeztetnek arra, hogy az emberiségnek muszáj változtatnia, a változás pedig az egyén szintjén is elkezdődhet. Hogy pontosan miért nem szabad alábecsülni saját háztartásunk hozzájárulását a globális folyamatokhoz, arról Andacs Noémivel, a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) munkatársával beszélgettünk.
Korábban létezett testrészünk tűnt el
Az evolúció során az emberi test fokozatosan alakult át a leszármazások végtelen során keresztül, míg kialakult a mai formája. Az embrionális fejlődés azonban felidézi ezt a hosszú utat, s olykor egészen különös testrészek is megjelennek a magzatban. Például egykor volt gyíkok tervrajza is ott lapul bennünk.
Illegális szemétlerakások. Döbbenetes dolgok kerülnek elő
A nagyvárosok zöldövezeteiben egyre komolyabb gondot okoznak az illegális szemétlerakások, a járvány kitörése óta a probléma is jelentősen megnőtt. Kertész Balázs okleveles környezetmérnök, a JÖN Alapítvány alapítója szerint döbbenetes dolgok kerülnek elő a kidobott hulladékokból, amelyek sokszor nemcsak a környezetkárosítást okoznak, de közegészségügyi veszélyt is jelentenek.
Kiderült, szoktunk-e segíteni a fogyatékkal élőkön
A magyarok 88 százaléka támogatja, hogy a munkahelyeken munkalehetőséget biztosítsanak a fogyatékossággal élőknek, 84 százalékuk pedig úgy látja, az érintettek problémáit a közbeszéd témájává kell tenni - derült ki egy friss felmérésből.
Komoly ízületi betegségről árulkodhat a járásunk
Mindenki a maga sajátos módján jár. Egy új tanulmány szerint azonban vannak, akiknél eközben nagyobb nyomás nehezedik a csípőre és a térdekre, ami hozzájárulhat a későbbi ízületi kopáshoz. Kutatók szerint ennek elkerüléséhez és korrigálásához időben ki kell szűrni a káros mozgásmintákat.
Kaphat-e donorszervet egy elítélt bűnelkövető?
Hatalmas érdeklődést keltett a közelmúltban a hír, hogy egy amerikai beteg szervezetébe a világon elsőként sertésszívet ültettek be, így megmentve az életét. A szenzációs történet ugyanakkor számos etikai kérdést is felvet, például azért, mert az érintett páciens korábban évekig ült börtönben egy erőszakos bűncselekmény miatt.
Így lehetünk zöldebbek: szakértők tanácsai
A klímaváltozás elleni küzdelem egyik legfontosabb jelmondata az, hogy nincs másik bolygónk, éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogyan bánunk a Földdel. Szerencsére ezt már egyre többen ismerik fel, és már-már divathullámmá nőtte ki magát a zöld életmód. Az alábbiakban szakértők segítségével adunk tippeket azoknak, akik még csak most ismerkednek a környezettudatosabb élettel, de nem tudják, hogyan tegyék meg az első lépéseket.
"Nagyon érdekelt, miért válik valaki gonosszá"
Akkor lett széles körben ismert, amikor Szilágyi Áron tíz évvel ezelőtt olimpiai aranyat szerzett Londonban, és bár cégére azóta is Áron, munkája nem az élsportolók körül forog. Faludi Viktória tanácsadó szakpszichológust kérdeztük életéről, munkája kihívásairól.
"Mi nem fehér köpenyes varázslók vagyunk, mint az orvosok"
Vannak, akik már gyerekként tudják, mik szeretnének lenni, ha felnőnek, ő viszont még az egyetem első éveiben is csak kereste az útját. Számos véletlen és még több kitérő kellett ahhoz, hogy végül kiderüljön, mi az, ami a leginkább illik hozzá - vagy, ahogy ő fogalmaz, ami "szerelem volt első látásra". Dr. Borka Péter gyógytornásszal beszélgettünk.
Csomagolásmentes boltok: hasítanak vagy csődbe mennek?
Vegyes a kép a hazai csomagolásmentes boltok háza táján. Az első fecskék 2018-ban nyitottak, számuk folyamatosan növekszik, jelenleg már minimum 50 csomagolásmentes bolt található az országban. A járvány megakasztotta a bővülést, sok bolt tönkre is ment, idén viszont új lendületet kaphat ez a teljesen új üzletág.
Általában napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Az ország északkeleti, keleti harmadában erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és zápor, zivatar is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon olykor megerősödik. A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.