A vadnövények közel felét kihalás fenyegeti

Átlépte a negyvenezret a világ legnagyobb magbankjában, a brit Millennium Magbankban található fajok száma – jelentette be a Kew Botanikai Intézet.

A délkelet-angliai Sussex grófságban található wakehursti magbankban elsősorban ritka, veszélyeztetett és fontos vadon élő növényfajokat őriznek a világ minden tájáról. A Guiness Rekordok szerint 2,4 milliárd növénymaggal a Millennium Magbank a legnagyobb a maga nemében a világon. A legújabb szerzemények között van a poloskaszagú sisakoskosbor (Orchis coriophora), valamint az Adansonia perrieri nevű, rendkívül veszélyeztetett majomkenyérfafaj.

„A Kew tudósai szerint a vadon élő növények kétötödét kihalás fenyegeti” – hívta fel a figyelmet Kate Hardwick, a Millennium Magbank munkatársa. Hozzátette, ez is mutatja, mekkora veszélyben forog az élővilág sokszínűsége az élettér csökkenése és a klímaválság miatt.

A Millennium Magbankot több mint húsz évvel ezelőtt alapították azzal a céllal, hogy megakadályozzák a veszélyeztetett növényfajok eltűnését. A magokat szárított állapotban tárolják, eredeti nedvességtartalmuk mindössze három-hat százalékán, mínusz húsz Celsius-fokos hőmérsékleten. Ebben az állapotban évszázadokig eltarthatók. Tízévente kiolvasztják őket, hogy teszteljék csírázóképességüket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.