Rettegünk attól, hogy elveszítjük a munkánkat

Az átszervezés és a munkahely megőrzésével kapcsolatos bizonytalanság váltja ki a legnagyobb stresszt a munkavállalókban egy friss európai felmérés szerint.

A munkahelyi stressz leggyakoribb oka a munkahelyi átszervezés, illetve a munkahely megőrzésével kapcsolatos bizonytalanság - derült ki egy friss európai statisztika felmérésből, amelyet ahhoz kapcsolódóan végeztek el, hogy az Európai Bizottság a minap a tervek szerint két éven át tartó átfogó kampányt indított a munkahelyi stressz okozta problémák jobb kezelésére.

Mennyire stresszes a munkahelye? Töltse ki munkahelyi stressz tesztünket! Az a munkahelyi megaláztatásokat , illetve zaklatást pedig 59 százalék.

Az európaiak tehát alapvetően azért feszültek a leginkább, mert nem tudják biztosan, nem veszítik-e el a munkahelyüket, például egy átszervezés során. Ehhez képest valamelyest másodrangú kérdés az, hogy milyen is az a munkahely, amelyhez ragaszkodnak, hogyan is érzik magukat a munkahelyükön.

Rettegünk attól, hogy elveszítjük a munkánkat (Fotó: Europress)

Maga a munkahelyi stressz a statisztikák szerint a munkaidő-kiesés 50-60 százalékánál kimutatható a háttérben, ami egybecseng azzal az adattal, hogy a megkérdezett alkalmazottak 51 százaléka szerint mindennapos jelenségnek tekinthető a munkával kapcsolatos szorongás, feszült lelkiállapot . Ez számít Európában az előfordulási arányokat tekintve a második leggyakoribb munkával kapcsolatos egészségügyi problémának - rögtön a váz- és izomrendszeri rendellenességek után. A felmérés szerint az európai válaszadók negyven százaléka véli úgy, hogy saját munkahelyén nem kezelik megfelelően a szorongás problémáját.

A Brüsszelben Andor László foglalkoztatási EU-biztos, Vaszilisz Kegkeroglu görög munkaügyi miniszterhelyettes, valamint az EU-OSHA igazgatója, Christa Sedlatschek által meghirdetett kampány mottója: "az egészséges munkahelyen kezelik a stresszt". A kampánnyal ahhoz kívánnak támogatást nyújtani, hogy a munkaadók, vállalati vezetők és a dolgozók, illetve az őket képviselő szervezetek "találjanak egymásra" az ilyen gondok enyhítésénél.

Ennek érdekében két éven át szerte Európában több száz szervezet bevonásával tanfolyamokat, konferenciákat, szakmai műhelyrendezvényeket tartanak, és a téma iránti érdeklődést poszter-, film-, illetve fotópályázatokkal, kvízműsorokkal is igyekeznek felkelteni. A legközelebbi fontosabb esemény április 15-én lesz, amikor meghirdetik a munkahelyi stressz enyhítése terén leginkább bevált európai gyakorlatok, eljárásmódok vetélkedőjét. A legsikeresebbek jövő áprilisban vehetik majd át a díjakat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!