"Már dolgozni is alig tudok, úgy köhögök..."

Zoltán (46) egyre többször szembesült azzal, hogy a játszótéren már csak a padról figyeli gyermekeit, mert nem bírja szusszal a tempójukat. A munkájában is hátráltatta a sok légúti panasz: veszélyes üzem volt ácsként, a tetőn állva köhögő rohamot kapni.

A Fejér megyei K. Zoltán története még a nyolcvanas évek legelején kezdődött, amikor - az akkori kamaszról - kiderült, hogy asztmája van, akárcsak nagyapjának. Egyre gyakoribbá váló rohamait csak később kezdték el gyógyszeresen kezelni, ám betegsége miatt elégségesnek bizonyultak a rohamoldó készítmények, melyek mindig gyorsan segítették átvészelni asztmás rohamait. A férfi és családja az évek során megtanulta azt is, hogyan kell időben felismerni a tüneteket, a vészjósló köhögést, a sípoló légzést, a mellkasi szorítást.

Csak a cigarettát felejtse el!

Az orvos természetesen még a kezdet kezdetén felhívta a figyelmét a megfelelő életmódra, arra, hogy a dohányzást asztmásként nem célszerű még kipróbálnia sem, ám kamaszként erről nem nagyon vett tudomást. "Emlékszem, középiskolában a többi osztálytársammal a gyakorlati órák után gyújtottunk rá a műhely mögött. Mindenki szívta, én is, azaz eszembe se jutott olyankor az asztmám" - emlékszik vissza a háromgyerekes családapa, akinek minden reggele a cigarettával indult évtizedeken át, és persze a rövid szüneteket is füstöléssel töltötte, amit a kemény fizikai munkába be tudott illeszteni.

Az asztmától a COPD-ig

Az asztmától a COPD-ig

Leletei, közérzete egyre rosszabb lett, és már nem kellett az orvosnak sem a spirometriás vizsgálatokat elvégeznie, elég volt, ha a lépcsőzés után kifulladt férfira nézett, aki szinte már magától ismételgette és ígérgette, hogy le fog szokni. "Már dolgozni is alig bírok, úgy köhögök - kezdtem azon a nyáron a panaszáradatot az orvosomnál, amikor a gyógyszert írta fel, és elmeséltem azt is, hogy sokszor inkább az anyagbeszerzést vállalom be, nem a tetőn végzett munkát, mert félek, hogy egyszer szó szerint leszédülök" - mondja Zoltán, aki ekkorra már gyermekeivel sem tudott az aktív, szabadidős programokon "jó családapaként" részt venni.

Az orvosa ekkor sokadszor is riogatni kezdte, de úgy tűnik, már benne is megért a felismerés: aznap végleg felhagyott a káros szenvedéllyel, felesége és gyermekei nagy örömére is. Az elhatározás az utolsó pillanatban jött, az a júliusi kontroll és a szokásos vizsgálatok eredményei ugyanis egyértelműen arra utaltak, hogy az egyszerű asztma valami sokkal súlyosabb betegséggé vált, és immár a COPD-re jellemző panaszok uralták mindennapjait.

Életmódváltás, gyógyszerek

A füstmentes életmód meghozta a gyümölcsét: Zoltán állapota most jóval lassabban romlik a betegséghez képest, a gyógyszereket előírásnak megfelelően szedi, ráadásul a család minden hónapban két hétvégét a Bakonyban tölt, egy rokon nyaralójában, éppen a jó levegő gyógyító ereje miatt. Rengeteg citrusfélét, színes gyümölcsöt és zöldséget fogyaszt orvosa javaslatára, és szakmáját is otthagyta, helyette vállalkozást alapított, amiben adminisztratív feladatokat vállal csupán a vezetés mellett, mellőzve a fizikai megterhelést. "Tudom, hogy az állapotom romlani fog, de mindent megteszek azért, hogy ez minél később következzen be, hiszen még itt van két kicsi gyermek, akinek szüksége van rám. Ennek ellenére egyre gyakrabban kapok tüdőgyulladást, és éjszakánként a feleségem is gyakran felriad a köhögésemre. Sajnálom, hogy évtizedeken át elhanyagoltam az egészségem, de most ebből az élethelyzetből kell kihozni a legtöbbet..."

Szerző: Kiss Verus

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.