Végre! Nem kell majd tű az oltáshoz!

Az általuk kifejlesztett, feloldódó mikrotűkkel borított oltótapaszról számoltak be amerikai kutatók a Nature Medicine című szakfolyóiratban .

A georgiai műszaki egyetem (GIT) munkatársai Mark Prausnitz vezetésével dolgozták ki a fájdalommentes oltási technikát, amelyben mikrotűk segítségével juttathatják be az oltóanyagot a bőr alá. Az apró tűk mindössze 650 mikrométer hosszúságúak, az egérkísérletekben alkalmazott tapaszokon egyenként 100 darabot helyeztek el.

A hatóanyag nélküli tesztben részt vevő emberek úgy ítélték meg, hogy a tapasz által okozott kellemetlenség csak tizede-huszada annak, amennyit a hagyományos, injekciós tűvel végzett oltás okoz.

Léteznek már olyan tapaszok, melyek különböző vegyületeket, például a cigarettáról leszokni kívánó dohányosok esetében nikotint juttatnak a szervezetbe, ezek azonban a bőrön keresztül történő felszívódásra alapoznak.

Az injekciós tűk kiküszöbölése a vakcinálási folyamatból kettős előnnyel jár: egyrészt megszabadulhatnak félelmüktől azok, akik rettegnek a tűktől, másrészt megoldódik a visszamaradó veszélyes hulladék problémája is, hiszen az egyszer használatos fecskendőket meg kell semmisíteni, a mikrotűk viszont maguktól feloldódnak.

Végzetes tüdőgyulladás - kérjen oltást ellene! A mikrotűs tapasz használata Prausnitz szerint olyan egyszerű, hogy a páciensek akár otthon, saját maguk is alkalmazhatják.

Az Egyesült Államok országos egészségügyi kutatóintézetei (NIH) által is támogatott fejlesztésben befejeződtek az állatkísérletek, hamarosan kezdődnek a humán klinikai próbák, kereskedelmi forgalomba pedig várhatóan öt éven belül kerülhet a mikrotűs vakcina.

Prausnitz kiemelte, hogy az influenza elleni oltást szinte mindenkinek ajánlják a szakemberek, ám nagyon sokan a vele járó kellemetlenségek, például az injekciós tűtől való félelem miatt nem adatják be. A mikrotűs tapasszal azonban ez - a kutató véleménye szerint - kiküszöbölhető lenne.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!