Újabb milliók egészségügyre

Idén az egészségügyben még több forrásra, még több kórházfejlesztésre és újabb béremelésekre lehet számítani - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár az MTI-nek.

Több pénz, több kórházfejlesztés és újabb béremelés jön

Ónodi kifejtette, hogy folytatódik Budapest történetének legnagyobb kórházfejlesztése: a következő években 700 milliárdot költenek a fővárosi és Pest megyei kórházak fejlesztésére, összesen 25 kórházban, illetve 7 önálló szakrendelőben lesz fejlesztés. 2018-ban a Közép-Magyarországi régióban 30 milliárdot költenek kórházfejlesztésre, és folytatódik az orvosi eszközök beszerzése, a mentőautók lecserélése és a béremelés is.

Az érdekképviseletekkel kötött megállapodás szerint az egészségügyi szakdolgozók bére novemberben újra 8 százalékkal emelkedik, 2016 és 2019 között átlagosan 65 százalékkal nő a bérük. A mentők bére is nő , januártól további 10 százalékkal - mondta.

A budapesti egészségügyi rendszer átalakítása során fontos cél, hogy komplex, sokszakmás, sürgősségi ellátásra is alkalmas centrumkórházak jöjjenek létre, amelyek lehetőség szerint egy telephelyen működnek az év minden napján, minden szakmában. A fejlesztés lehetővé teszi a betegbiztonság és a betegelégedettség növelését, a fővárosi egészségügyi szakellátásokat igénybe vevő lakosság komplex ellátási színvonalának emelését és a hozzáférés megkönnyítését, valamint kiemelt szempont a sürgősségi esetek hatékonyabb ellátása is.

Az Egészséges Budapest Program számokban Budapest legnagyobb kórházfejlesztési programja indult el 2017-ben, és a következő 8-10 évben várhatóan mintegy 700 milliárdos fejlesztést hajtanak végre a fővárost és az agglomerációt is kiszolgáló kórházakban. A fővárosban 3 centrumkórház jön létre, és további 25 budapesti és Pest megyei kórházat, valamint számos szakrendelőt fejlesztenek. A budapesti és Pest megyei fekvőbetegellátás orvostechnológiai fejlesztésére 21,7 milliárd forint felhasználásáról döntöttek, 18,3 milliárd forint pedig az építészeti tervezést szolgálja. A járóbeteg-ellátás fejlesztésére 42,5 milliárd forintot hagytak jóvá 16 intézmény számára. Az idei költségvetésben 30 milliárd forint áll rendelkezésre az Egészséges Budapest Programra .

Több pénz, több kórházfejlesztés és újabb béremelés jön, Egészséges Budapest Program béremelés egészségügyi béremelés egészségügy
Több pénz, több kórházfejlesztés és újabb béremelés jön

A rideg beton és az orvostechnológia mit sem ér

Átverés az egészségügyi béremelés? 2017. december 7-én számoltunk be róla, hogy megkapták első, már emelt bérüket az egészségügyben dolgozók, sokan vannak azonban, akik ugyanannyi pénzt vihetnek haza, mint korábban. Miként lehetséges ez? Kiderül korábbi cikkünkből!

Az államtitkár szerint a rideg beton és az orvostechnológia - legyen bármilyen modern - mit sem ér az egészségügyi dolgozók embersége, reményt adó gondoskodása, a betegekkel való törődése nélkül. Az egészségügyi szakdolgozók négylépcsős béremelése során 2016 szeptemberétől átlagosan 26,5, majd 2017 novemberétől 12 százalékos béremelést kaptak . 2018-ban és 2019-ben pedig újabb 8-8 százalékos emelésre számíthatnak a szakszervezetekkel kötött megállapodás szerint. A szakorvosok és kórházi szakgyógyszerészek 107, illetve 100 ezer forintos alapbéremelést kaptak 2016-ban és 2017-ben, a rezidensek pedig 50 ezer forintos emelésben részesültek. Alapbéremelés történt, a különböző pótlékok tovább emelik a kereseteket - tette hozzá.

Mindemellett ösztöndíj-lehetőségeket biztosítanak az egészségügyi dolgozóknak. 2011-ben elindították a Rezidens Támogatási Programot, amely most 6 ösztöndíjtípust tartalmaz, és szakterülettől függően nettó 100, 150, illetve 200 ezer forint többletjövedelmet biztosít. Az elmúlt években több mint négyezren részesültek rezidens ösztöndíjban.

A Michalicza-ösztöndíj keretében támogatják a felsőfokú végzettséggel rendelkező ápolókat és mentőtiszteket a mesterfokozat megszerzésében, elősegítve ezzel a magasan képzett, hivatástudattal és megfelelő gyakorlati tapasztalattal rendelkező, egyetemi végzettségű ápolók biztosítását, motiválva őket a hivatásuk szerinti tartós elhelyezkedésre - folytatta. Az ösztöndíj mértéke a képzés első félévében 640 ezer forint, a második félévétől kezdve pedig 320 és 640 ezer forint közötti összeg lehet. 111-en feleltek meg a pályázati feltételeknek.

Az "Ápoló tanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjas programban" várhatóan 3200 tanuló mentori támogatás mellett részesülhet ösztöndíjban. A támogatás mértéke havonta nettó 40 ezer forint. A pályázatok beadására 2018. január 15-ig van lehetőség - tette hozzá.

Sztrájk lehet az egészségügyben Előzetes terveik szerint január végén tarthatnak munkabeszüntetést a szakdolgozók. "Sztrájk lehet az egészségügyben január végén, ha nem kapnak plusz béremelést a szakdolgozók. A Független Egészségügyi Szakszervezet szerint a többlépcsős béremelés ellenére is keveset keresnek és nagyon sokat kell dolgozniuk, mert egyre kevesebben vannak" - írtuk korábbi cikkünkben, melyet ide kattintva érhet el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!