Újabb orvos bukott le: 200 ezret kapott egy mandulaműtétért

Vesztegetés miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy miskolci orvossal szemben, aki összesen 200 ezer forint hálapénzt fogadott el a szülőktől azért, hogy a tervezettnél hamarabb elvégezze egy kislány orrmandulaműtétjét.

Az eset 2022 nyarán történt, amikor az orvos adjunktusként dolgozott egy miskolci kórházban. Először egy édesanya kereste fel amiatt, hogy a lányának orrmandulaműtétre lenne szüksége, de szeretné, ha az ütemezett beavatkozást már hamarabb elvégeznék. Ennek érdekében 100 ezer forintot adott át az orvosnak a kórház folyosóján – olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség hétfői közleményében.

A műtét után az anya többször is hiába kereste az orvost, nem tudott vele beszélni. Így aztán megbízta a kislány nagymamáját, hogy adjon át további 100 ezer forintot, amelyet az orvos ismételten elfogadott. Az ügyészség az eljárás során nem tudta egyértelműen megállapítani, hogy egyébként a műtét előrehozatala orvosilag indokolatlan lett volna.

Az egészségügyről szóló törvény úgy rendelkezik, hogy az egészségügyben dolgozók semmilyen pénzbeli előnyt nem kérhetnek és nem fogadhatnak el az egészségügyi szolgáltatásért. Az ajándékozás ezzel együtt nem tilos, de értékhatárhoz kötött. A 2022-es évben 200 ezer forint volt a havi minimálbér bruttó összege. Ez azt jelenti, hogy az orvos legfeljebb 10 ezer forint értékű ajándéktárgyat fogadhatott volna el törvényes keretek között az édesanyától – de semmiképpen sem kétszer 100 ezer forintot.

Tekintettel arra, hogy a vádlottak egyaránt büntetlen előéletűek, az ügyészség tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben az orvossal és a műtött gyermek édesanyjával szemben pénzbüntetést indítványozott. A nagyszülőt próbára bocsátanák.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +9 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően estétől a legtöbb helyen kiderül az ég. Estig főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor előfordulhat, éjszaka csapadék nem lesz. Az északnyugati, északi szél átmenetileg veszít erejéből, majd előbb a Dunántúlon, hajnaltól a Bodrogközben is élénk széllökések kísérhetik, sőt reggel nyugaton már erős lökések is előfordulhatnak.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 15 fok között valószínű, a szeles Dunántúlon lesz a legenyhébb, a szélvédett északi völgyekben a leghidegebb a hajnal. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?