Teljesen átalakítanák a háziorvoslást

Fenntartható és minőségi háziorvoslás a célja a tavaly októberben alakult Háziorvosok Online Szervezetének (HaOSz), amelyhez már több mint ötszázan csatlakoztak, és közel 200 oldalas javaslatcsomagot készített a szakpolitikai döntéshozóknak.

"Próbáltunk olyan érdekvédelmi szervezetben gondolkodni, amely napi szinten tartja a kapcsolatot a tagsággal, ennek legegyszerűbb kommunikációs csatornája az internet. Erre utal nevünkben az online szó. Ezen a felületen folyamatosan kapcsolatban állunk a kollégáinkkal, és megbeszéljük a problémafelvetéseket" - mondta a szervezet alapítója, Dr. Békássy Szabolcs. Közölte, hogy az utolsó simításokat végezik egy közel 200 oldalas javaslatcsomagon, amely a háziorvosi és a házi gyermekorvosi rendszer átfogó megújításáról szól. A javaslatokat heteken belül szeretnék átnyújtani az egészségügyért felelős államtitkárságnak.

háziorvos
A jobb háziorvosi ellátáshoz újra kell gondolni a működési körülményeket

A Magyar Orvosi Kamara bevonta a HaOSz-t is az új típusú törzskartonok adattartalmának szakmai egyeztetésébe, így az előkészítő munkálatokban már hónapok óta részt vesznek. Együttműködési megállapodást kötöttek a Házi Gyermekorvosok Egyesületével (HGYE) és a Sürgősségi Egészségügyi Magánszolgáltatók Országos Egyesületével (SEMOE) is. Úgy vélik, hogy az alapellátásnak minőségi átalakulásra van szüksége, és vonzóvá kell válnia a fiatal kollégák számára, bár ehhez be kell vonni pluszforrásokat is. A javaslatcsomagban több iránymutató elem is van, amely az adminisztrációs terheket csökkenti, egy beteg ellátására szánt időt pedig növeli.

Az EESZT elindítása alapfeltétele, hogy a praxisok adminisztratív terhei csökkenjenek, a beteg törzskartonján található adatok pedig minden ellátó számára hozzáférhetővé váljanak. A HaOSz elképzelése szerint a törzskarton dinamikusan változó adatsor, amelyet nemcsak a háziorvos, hanem valamennyi államilag finanszírozott és magánszolgáltató rendszeresen, kötelezően szerkeszt az EESZT-ben.

Javaslatcsomagjuk egyebek mellett az infrastrukturális anomáliákra is rávilágít. Szeretnék elérni, hogy országosan egységes szabályozás alakuljon ki például a rendelők felszereltségére és méretére. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy az alap-, illetve az itt nyújtott definitív ellátás a legköltséghatékonyabb ellátási forma mindenütt a világon, ezért itthon is úgy kell átalakítani a háziorvoslást és körülményeit, hogy megfelelhessen ennek az elvárásnak.

A praxisprogramnak köszönhetően háziorvosi szakvizsga nélkül is dolgozhatnak a háziorvosi körzetekben az orvosok. Az égető háziorvoshiányra a szakemberek szerint ez nem a legmegfelelőbb válasz. Részletek!

Az is céljuk, hogy országosan egységes szabályozás jöjjön létre az ügyeleti idő pontos kezdetéről és végéről, illetve a háziorvosi rendelkezésre állás idejének tényleges időtartamáról és fogalmáról, amelyet 8 órában definiáltak hétköznaponként 8-16 óra között. A nappali ügyeleti rendszer Budapesten és a nagyobb városokban adott, vidéken azonban ismeretlen fogalom, viszont a minőségi betegellátás szempontjából elengedhetetlen lenne, hiszen nem várható el a háziorvostól, hogy a tömött várót otthagyva sürgősségi feladatokat lásson el. Egyrészt, mert nem tisztázott kérdés, hogy rendelés közben otthagyhatja-e a rendelőjét, másrészt, mert egyszemélyben nem kompetens a sürgős szükség körébe tartozó ellátások elvégzésében, amelyek teammunkát igényelnek - mondta Dr. Békássy Szabolcs.

Forrás: medicalonline.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +12 °C
Minimum: +3 °C

Többnyire erősen felhős idő várható, de délelőtt délkeleten hosszabb időszakra is kisüthet a nap. Főképp az ország északi, északnyugati részén néhol előfordulhat kisebb eső, zápor. A keleti, északkeleti szél sokfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!