Sok háziorvosnak nincs szakvizsgája

A jelenleg praktizáló 6209 háziorvos közül több mint 900 rendel úgy Magyarországon, hogy nincs kifejezetten ilyen irányú szakvizsgája.

Jelenleg 287 tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen háziorvosi körzet van az országban, és bár a kormány a tartósan betöltetlen praxisok feltöltését egyebek között a letelepedési és a praxisjog-vásárlási támogatással akarja elérni, ez egyelőre nem hozott áttörést, ahogy a több millió forintos támogatások sem elég csábítóak. Három éve elindította praxisprogramját is a kormány, amelynek lényege, hogy más területen már szakvizsgát szerzett orvosok is vállalhatnak praxist háziorvostani szakvizsga nélkül. A rendelés megkezdése után évekig dolgozhatnak így, ugyanis öt évet kapnak a szükséges képesítés megszerzésére. Kérdéses lehet, hogy szakvizsga és gyakorlat nélkül mennyire hatékony az ellátás - írja az MNO .

Magyarországon évről évre csökken a háziorvosok száma, ezzel együtt emelkedik a tartósan betöltetlen praxisoké. Egyéb tényezőket is figyelembe véve az látszik, hogy a nem is olyan távoli jövőben akár másfél millió ember maradhat háziorvos nélkül. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

59 év az átlagéletkor

"Ahhoz, hogy valaki háziorvosi praxisban, önállóan láthasson el betegeket, a háziorvosi részvizsgának elengedhetetlennek kellene lennie" - jelentette ki a lapnak Bárdos Judit háziorvos, a Semmelweis Egyetem oktató orvosa, pszichoterapeuta. A szakértő kifejtette: nem biztos, hogy az egyetemi képzés alatt megszerzett elméleti tudást egy kezdő orvos olyan gyorsan le tudja fordítani a gyakorlatra, ahogy kellene.

A gyermekorvosok öt évig csak gyermekgyógyászatot tanulnak
A gyermekorvosok öt évig csak gyermekgyógyászatot tanulnak

Jelenleg 6209-en praktizálnak háziorvosként az országban, ám csupán 3780-nak van háziorvostani, 1496-nak pedig csecsemő- és gyermekgyógyászati szakvizsgája - derül ki Rétvári Bence államtitkár Szakács László szocialista országgyűlési képviselőnek írt, a Magyar Nemzet által megismert válaszából. Ezek alapján több mint 900 háziorvos rendel úgy Magyarországon, hogy nincs kifejezetten ilyen irányú szakvizsgája. A közel 1500, csecsemő- és gyermekgyógyászati szakvizsgával rendelkező orvosnál jóval többen látnak el gyerekeket is, hiszen kényszerűségből egyre inkább szaporodnak a vegyes praxisok. Ezzel az a baj, hogy a leginkább felnőtteket ellátó orvosoknak nem mindig van meg a kompetenciájuk, hogy akár egy csecsemőt is ellássanak, hiszen képzésüknek ez korábban nem feltétlenül volt része.

2016-ban a házi gyermekorvosok átlagéletkora 59 év volt, a praktizálók 46 százaléka 60 év feletti, 140 orvos pedig már a 70. évén is túl volt, míg kilenc házi gyermekorvos nyolcvan évnél is idősebb.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

A fátyolfelhők és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területek kísérhetik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!