Nincs visszaút: életbe lépett az új orvostörvény

Novák Katalin aláírta, kihirdették az orvosi kamarát lenullázó törvényt.

Közzétették a szerda este megjelent Magyar Közlönyben az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény és az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosítását a HVG információi szerint. A törvény, amelyet február utolsó napján fogadott el az Országgyűlés kormánypárti többsége, három ponton alapvetően korlátozza a Magyar Orvosi Kamara (MOK) jogköreit:

– azonnali hatállyal megszűnik a kötelező orvosi kamarai tagság (csak az marad, aki úgy nyilatkozik),

– a nem kamarai tagok is praktizálhatnak,

– az etikai eljárások – a folyamatban lévőkkel együtt – pedig átkerülnek a MOK-tól az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz.

A Pintér Sándor belügyminiszter által benyújtott törvényjavaslat a kormányzat szerint „a betegellátás biztonsága érdekében” született. Az ellenzék úgy látja, hogy a kamara ellehetetlenítése és a kormánnyal szembehelyezkedő más szakmai szervezetek megfélemlítése volt a célja. A törvény csütörtökön lép hatályba.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!