Nem mindennapi szülésnek voltak tanúi a mentők

Kifejezetten ritkán fordul elő, hogy ikrek születnek a mentőben, a napokban azonban éppen ez történt Szeged környékén.

„Egy 38 hetes kismama kérte a mentők segítségét a napokban Szeged közelében” – olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook-posztjában. Mint írták, a mentésirányító azonnal több egységet, köztük mentőorvosi kocsit és koraszülöttmentőt is a helyszínre riasztott – a gyorsasági versenyt azonban végül a babák nyerték.

mentőautók
Nem mindennapi szülésnek voltak tanúi a mentők. Fotó (illusztráció): Országos Mentőszolgálat / Facebook

A mentők vezették le a szülést

A mentőegységek megérkezését követően sűrűsödni kezdtek az édesanya fájásai, így a bajtársak felkészültek a szülés levezetésére. „Az életmentők segítségével a kismama mindössze néhány perc alatt világra hozta az első gyermeket, akit testvére néhány perccel később követett. A két kislány rögtön felsírt, majd vizsgálatokat és a helyszíni ellátást követően a büszke édesanyával együtt stabil állapotban szállíthatták kórházba a csecsemőket” – közölték.

Önmagában a mentőben szülés sem túl gyakori, bár ilyen esetekről évente többször beszámolunk. De az, hogy ikrek szülessenek mentőben, kifejezetten ritkának mondható” – írta közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.