Abram Saperstejn néven született 1906. augusztus 26-án a lengyelországi Bialystokban. Tizenöt éves volt, amikor a család kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol nevét Albert Bruce Sabinra változtatta. Először fogorvosnak tanult, majd a virológia iránti érdeklődése miatt átiratkozott az orvosi szakra, diplomáját 1931-ben szerezte meg a New York-i Egyetemen. A második világháború alatt az afrikai és távol-keleti hadszíntéren pusztító sárgalázat, mocsárlázat és az agyvelőgyulladást tanulmányozta.
A háború után minden figyelmét a poliovírus okozta járványos gyermekbénulásnak szentelte, ami a 19. század végén kezdett terjedni Európában és nem sokkal később Amerikában is megjelent. Elsősorban a tíz év alatti gyermekeket támadja meg, a vírus megfertőzi a mozgató idegsejteket és izombénulást okoz. Leggyakrabban a végtagok válnak mozgásképtelenné, de károsodhatnak a légzőizmok is, ilyenkor csak a mesterséges lélegeztetés, a vastüdő tudja életben tartani a beteget.
A polio-járványok különösen a háború után okoztak szörnyű pusztítást, ezért egyre nagyobb erőfeszítéseket tettek a megfékezésére. Sabin, aki egy évtizeddel korábban már megpróbálta a kórokozót kitenyészteni, visszatért a betegség tanulmányozásához és kimutatta, hogy a vírus elsősorban a tápcsatornán át fertőz. A poliovírust 1949-ben sikerült kutatásra is alkalmas mennyiségben kitenyészteni, ám az első kifejlesztett szérum nem nyújtott teljes védettséget, és gyakran szövődményekkel is járt.
Saját magán tesztelte az oltóanyagot
Sabin abból indult ki, hogy igazi, tartós védelmet csak a legyengített élő vírus eredményezhet, méghozzá nem injekcióban, hanem szájon át beadva. Módszere a polióvírus mindhárom változatából olyan legyengített kórokozókat juttat be cseppek formájában, melyek a bélcsatornában elszaporodnak, ám betegséget nem okoznak, csak ellenanyagok termelésére serkentik a szervezetet. A természetes fertőzés behatolási kapujának és módjának alkalmazása nyomán a bélfal sejtjei immunissá válnak a polio-vírussal szemben, tehát a patogén vírus sem tud később szaporodni. Mivel a vakcina élő kórokozót tartalmaz, a beoltott ember környezetét ugyan megfertőzi, de ezzel immunizálja is, így nagyarányú oltás esetén lehetőség van a lakosság teljes immunizálására.
Az orális poliovakcinát (OPV) előbb saját magán, majd önként jelentkező elítélteken próbálta ki, és 1957-ben javasolta bevezetését, de erre az Egyesült Államokban akkor még nem kapott engedélyt. A szovjet tudósok és orvosok társaságában tökéletesített oltóanyag első tömeges alkalmazására 1958-59-ben a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Hollandiában, Kubában, Mexikóban és Szingapúrban került sor, az Egyesült Államokban 1960-ban engedélyezték. A Sabin-cseppek kötelező érvényű használatát elsőként Magyarországon vezették be 1959-ben, az utolsó hazai eredetű gyermekbénulásos megbetegedést 1969-ben jelentették.
Eredmény: poliomentes Európa
A sors fintora, hogy a gyermekbénulás elleni oltást felfedező tudóst 1983-ban bénulással járó betegség támadta meg, amely felsőtestére is átterjedt és légzési nehézségeket okozott, életét csak műtéttel sikerült megmenteni. Albert Sabin nyolcvanhat éves korában, 1993. március 3-án halt meg szívroham következtében Washingtonban, ahol kutatóintézet viseli nevét, és díjat is alapítottak az emlékére. Felbecsülhetetlen eredményei ellenére a Nobel-díjat nem kapta meg, ám számos egyéb kitüntetés birtokosa volt, 1986-ban megkapta a polgári személyeknek adható legmagasabb amerikai elismerést, az Elnöki Szabadságérmet is. A WHO 2002. június 21-én jelentette be, hogy Európát poliomyelitis-mentesnek tekintik, a kór ma főleg az afrikai, ázsiai és csendes-óceáni térségben fordul elő. A 2020-ban kirobbant koronavírus-világjárvány miatt azonban csökkent az oltási kampányok mértéke, azóta több mint 30 országban tört ki gyermekbénulás-járvány.
