Nagy a feszültség a Bethesdában

Már rendőri intézkedésre is sor került a Bethesda Gyermekkórházban a türelmetlen szülők miatt - erről az intézmény kommunikációs vezetője, Tamásné Bese Nóra beszélt. A dolgozók a jelenlegi, extrán nehezített helyzetben is igyekeznek empatikusak maradni.

A krízis újra előjöhet, és akkor még erősebb lesz A koronavírus-járvány megsokszorozta az egészségügyi dolgozók terheit, és nemcsak fizikai, hanem mentális értelemben is. A pszichés súlyok cipelése pedig embert próbáló feladat, akár komoly betegségeket is okozhat, amelyek sokszor hetekkel, hónapokkal a krízis után jelentkeznek. Szakértővel beszélgettünk a pandémia egészségügyi dolgozókra gyakorolt lelki hatásáról.

Egyre nagyobb a feszültség a Bethesdában, a türelmetlen szülők gyakran kiabálnak a kórház dolgozóival - mondta az InfoRádiónak Tamásné Bese Nóra. A szakember szerint az édesapák, édesanyák fokozódó idegessége egyrészt érhető, hiszen a járványhelyzet miatt újabb és újabb szigorításokat vezetnek be az intézményben, másrészt azonban sokan olyan hangnemet engednek meg maguknak, amely nem méltó a kórházakban végzett munkához.

Nincs könnyű dolguk a pandémia közepette az egészségügyi dolgozóknak.
Nincs könnyű dolguk a pandémia közepette az egészségügyi dolgozóknak. Fotó: Getty Images

A lehető legempatikusabbak próbálnak lenni

Tamásné Bese Nóra arról is említést tett, hogy az elmúlt időszakban már rendőri intézkedésre is sor került, emellett egyre több panaszos levelet kap az intézmény. A kommunikációs vezető azonban kiemelte, a kórházban az az alapelv, hogy igyekeznek nagyon megértőek lenni a szülőkkel, hiszen a gyermek mindig azt érzi meg, hogy milyen az őt ápoló, gyógyító személyzet, illetve a szülő kommunikációja.

A lehető legempatikusabb viselkedésre pedig a jelenlegi nehéz körülmények között is törekszenek; még akkor is, ha dupla annyi az elvégezendő feladat, hiszen egyre többen esnek ki a munkából a vírus miatt, egyre több családot érint a járvány. Emiatt azoknak kell "megküzdeniük" a családtagokkal, esetleg rendőrt hívniuk, ha olyan fenyegetés éri őket, akik a 12 órás műszakokat viszik - magyarázta a kommunikációs vezető.

Rusvai Miklós járványszakértő arra számít, hogy a koronavírus-járványban tovább emelkedik majd az elhunytak száma, és több lesz a szövődményes eset is - a részleteket elolvashatja társportálunk, az nlc.hu cikkében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlásét követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható fátyol- és helyenként gomolyfelhőkkel, de átmenetileg ott is lehetnek felhősebb időszakok. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!