Myoterápia: több mint egy masszázs

Egy jó masszázstól szinte újjászületik az ember. A kezelés képes elősegíteni az esetleges sérülések gyógyulását és a fájdalom megszüntetését is. A céljuk szerint a masszázsok igen eltérőek lehetnek, és ezért máshogy is nevezik őket. De hol helyezkedik el közöttük a myoterápia?

Ha masszázsról van szó, akkor mindenki egy kicsit zavarba jön, mert annyiféle (alapvetően keleti és nyugati stílusba tartozó) változatot kínálnak a wellnessközpontokban, gyógyfürdőkben: ayurvédikus, balinéz, shiatsu, thai, tui na, zhi ya, izompólya lazító, lágy szöveti, mély szöveti, orosz, török, vagy éppen svéd masszázs. E kezelések egy része valóban csak a jobb közérzet elősegítését célozza, míg mások már a gyógyítást is maguk elé tűzik.

köpölyözés
Köpölyözés. A myoterápia sokféle módszert használ afájdalommérséklésére Fotó: 123rf

Három dolgot érdemes elkülöníteni. A masszázsterápia alapvetően tehát nem más, mint a lágy testszövetek (izom, kötőszövet, inak és szalagok) kézzel való manipulálása az egyén egészségének és jól létének javítása érdekében. A gyógymasszázs viszont az izmok, inak, szalagok és kötőszövetek szisztematikus felmérése és kezelése a rehabilitáció, illetve a fájdalom és a sérülés kezelése érdekében. A myoterápia pedig az izom-csontrendszeri fájdalom és a hozzá kapcsolódó állapotok bizonyítékokon alapuló értékelése, kezelése és rehabilitációja.

Masszázs, de több annál

Érdekes, hogy a myoterápia kifejezés Magyarországon elsősorban a fogszabályozással kapcsolatban jelenik meg, mert az arc izomegyensúlyának beállítása hatással van a fogak elhelyezkedésre. Valószínűleg a masszázs a gyógyfürdők országában olyan jól bevezetett fogalom, hogy egy homályos jelentésű orvosi kifejezéssel senki sem akart zavart kelteni. De nem árt tudni, hogy a myoterápia egy komplex tevékenység, amely alapvetően az izom-csontrendszeri fájdalom enyhítésére összpontosít, a test lágy szöveteinek (izom, fascia, inak, kötések) kezelésével. Az eljárások és az értékelési módszerek hasonlítanak a masszázs, a gyógymasszázs, a fizioterápia és az oszteopátia által használtakra. (Mivel a terapeuták felkészültsége különböző szintű lehet, érdemes alaposan tájékozódni az ilyen szolgáltatások igénybevétele előtt.)

Ha valaki izomfájdalmaktól szenved, vagy merevek az ízületei, akkor jó eséllyel a myoterápia körébe tartozó vizsgálatra és kezelésre lesz szüksége. Myofasciának (fasciának) hívják azt a kompakt, kemény szövet, amely lefedi és körülveszi az összes csontotot és izmot. Ez egy folyamatosan kiterjedt szerv, amelynek, nincs meghatározható kezdete és vége, de összekapcsolja a test minden részét. Normál egészséges állapotában puha, és korlátozás nélkül mozoghat, nyúlhat. Azonban, fizikai trauma vagy gyulladás következtében a myofascia elveszíti hajlékonyságát, és korlátozottabbá, feszesebbé válhat, ami feszültséget okoz a szervezetben - írja a HealthTimes .

Ez a myofasciális fájdalom

A myofasciális fájdalom tünetei a következők: merev ízületek; állandó mély és éles fájdalom; zsibbadtság; fájdalmas területek az izomban (ezek az úgynevezett myofasciális trigger pontok); ismétlődő csípések, szúrások és bizsergés; az izmok feszülése; az ízületek csökkent mozgáskészség; ok nélküli fáradtság. A myotherapisták feladata, hogy az izomrendszer munkaképességét helyreállítsák. Ehhez figyelembe veszenek minden korábbi orvosi információt és tünetet. Megvizsgálják és kezelik az érintett izmokat és ízületeket, és tesztelik a reflexeket is. Ez az első vizsgálat azért olyan alapos, hogy segítsen meghatározni, vajon a beteg tünetei myofasciális eredetűek-e.

A masszázs technikák mellett a myotherapista számos más módszert alkalmaz, többek között az izmok nyújtását, az izom- és idegstimulálást (TENS), a passzív nyújtást (amelynek során óvatosan mozgatja az érintett testrészt a probléma felméréséhez), akupunktúrát, köpölyözést, akupresszúrát a trigger pontokon , izomenergia-technikákat (METS). A legtöbb myofasciális diszfunkcióval küzdő betegnél már néhány kezelés után várhatóan csillapodni fog a fájdalom. Vannak otthoni is végezhető kezelések és gyakorlatok, amelyekhez szintén útmutatást adnak a terapeuták.

A masszázs elsősorban a test lágyszöveteinek kezelését jelenti, a fájdalom, a mozgásszervi panaszok és az izomgörcsök enyhítése érdekében, de fontos szerepe van a stressz leküzdésében és az általános egészségi állapot javításában. Részletek!

Az egyik leggyakoribb kezelés a triggerpontokat érinti. Ezek az izomrostok olyan szűk területei, amelyek érzelmi vagy fizikai stressz, betegség, sérülés révén alakulnak ki, s az intenzív, krónikus fájdalom kiindulóhelyei. Ha ezeket sikerül kiiktatni, akkor jó eredmények érhetők el a fájdalom enyhítésében. A sikeresen kezelhető egyéb bajok a következők: tenisz- vagy golfozó könyök, ínhüvelygyulladás , carpalis alagút szindróma, derékfájás, fejfájás és nyaki fájdalom, izomfeszülés, izomgörcs stb.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.