Miért vagyok már megint náthás?

Sokan érezhetjük úgy az őszi-téli időszakban, hogy szinte állandóan betegek vagyunk. Még ki sem gyógyultunk az egyik megfázásból, máris itt a másik. Mi lehet ennek az oka?

A gyakori megbetegedések hátterében több ok is meghúzódhat. Ezeket Dr. Augusztinovicz Monika , a Fül-orr-gégeközpont orvosa ismerteti.

Kevés alvás

Egy korábbi kutatás is alátámasztotta, hogy a kevés alvásnak egészségünk látja kárát. A 164 felnőtt bevonásával készült tanulmányból kiderült, hogy napi 6 óra alvás mellett a 18 és 55 év közötti résztvevők gyakrabban lettek náthásak, mint azok, akik napi 7 órát töltöttek pihenéssel. A kockázat az alvásidő csökkenésével egyenes arányban nő. A 6 órát alvók 4,2-szer, az 5 órát alvók pedig 4,5-szer gyakrabban betegszenek meg.

Az elegendő alvásidő mellett az alvás minőségére is fontos ügyelni. Hiába alszik valaki 7 órát, ha közben többször felébred. Ha rendszeresen fáradtan, fejfájással és kiszáradt torokkal ébredünk reggel, akkor előfordulhat, hogy horkolunk vagy alvási apnoéban szenvedünk. Ezt fontos kivizsgáltatni és kezeltetni, mert szövődményként gyakori megfázások , illetve krónikus betegségek is jelentkezhetnek - figyelmeztet a szakember.

nátha, megfázás, őszi betegségek, influenza, gyakori megbetegedés, őszi-téli időszak
Egy fel nem ismert allergia is állhat a panaszok hátterében. Fotó: iStock

Kevés folyadék

Megfázás: mikor menjünk orvoshoz? A válaszért kattintson ide!

Ha kevés folyadékot fogyasztunk napközben, az az egész szervezetünkre hatással van. Ha keveset iszunk, azt az orrnyálkahártya is jelzi: könnyebben kiszárad. Ha emellett még a lakás levegője is száraz, akkor a helyzet tovább romlik. Megfelelő nedvesség hiányában az orrnyálkahártya nem tudja ellátni védő funkcióját, sérülékenyebbé válik, mi pedig gyakrabban leszünk emiatt betegek. Hogy ezt elkerüljük, igyunk eleget, ha pedig száraz a belső levegő, akkor párásítsunk.

Reflux

A gyomorégés, illetve a szegycsont körüli területen jelentkező égő érzés a reflux tipikus tünete, ám kevesen tudják, hogy ez a betegség légúti tüneteket is okozhat. A gyomorsav ugyanis eljuthat egészen a garatig, így az érzékeny nyálkahártyát ezen a területen is irritálhatja. Árulkodó jel, ha szinte minden reggel torokfájással ébredünk, de a reflus akár krónikus orrmelléküreg-gyulladást is előidézhet.

Alacsony D-vitaminszint

A vas, cink és C-vitamin mellett a D-vitamin is támogatja az immunrendszert a légúti betegségek megelőzésében. A D-vitamin ajánlott napi mennyisége 18 év alatt 1000NE, 18 év felett 2000NE. Vérvizsgálattal lehetőség van pontosan meghatározni a személyre szabott dózist, melynek kezdő adagja - hiányállapot esetén - lehet ennél magasabb is.

Fel nem ismert allergia

A lakáson belüli allergének ezekben a hónapokban is okozhatnak tüneteket. A fel nem ismert allergia tünetei könnyen összekeverhetők a náthás panaszokkal. Ha a tüsszögés, az orrfolyás, az orrviszketés és az orrdugulás heteken át nem múlik, érdemes ezt a lehetőséget is vizsgálni. A kezeletlen allergia ráadásul állandó gyulladásban tartja az orrnyálkahártyát, ami miatt még fogékonyabbá válunk a fertőzésekre. Ilyen esetben az allergia kezelésével csökkenteni lehet a légút betegségek gyakoriságát is - magyarázta a szakember. A háziállatok szőre és a poratka a leggyakoribb kiváltó ok, de a penészgomba is felelős lehet a gyakori náthás tünetekért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a Dunántúlon erőteljessé válik a felhőképződés, és a déli óráktól előbb északnyugaton, majd a középső országrészben is előfordulhat néhol zápor, zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, a Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között valószínű.Késő estére 17 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!