Kardiometeorológia: most lett fontos az új tudományterület

Az országban elsőként a Semmelweis Egyetemen indult kurzus a fenntartható egészségügyről. Mutatjuk, miért fontos, hogy olyan szakemberek kerüljenek ki az egyetemről, akik alapelvként alkalmazzák a környezettudatosságot és a fenntarthatóságot.

Fenntarthatóság az egészségügyben (Sustainability in Healthcare) címmel új, angol nyelvű, szabadon választható kurzus indult a Semmelweis Egyetemen, az Egészségügyi Menedzserképző Központ szervezésében. A tantárgy eddig nem szerepelt az orvosegyetemek kurzusaiban, így nemcsak egyetemi szinten, de országosan is egyedülállónak számít. Célja, hogy gazdaságilag felelős, környezettudatos, illetve a minőségi egészségügyi rendszerben a fenntarthatóságot alapelvként alkalmazó szakemberek kerülhessenek ki az egyetemről. A tárgy orvosi oktatója a Harvard Egyetem Planetáris Egészségügyi Szövetség (Planetary Health Alliance) nagykövete, dr. Boussoussou Nora, illetve Sódar Gabriella, a Kék Bolygó Alapítvány képviselője. Az angol nyelvű szabadon választható tantárgyat a 2021/2022-es tanév tavaszi félévétől vehetik fel az egyetem magyar és idegen nyelvű képzéseiben részt vevő hallgatók – számolt be róla oldalán az intézmény .

A környezeti változások az egészségünkre is kihatnak

A koncepció a Harvard Egyetemről indult: ott van annak az egyesületnek a központja, amely azzal foglalkozik, hogy a környezeti tényezők állapota hogyan befolyásolja a civilizációnk jóllétét – ismertette dr. Boussoussou Nora. Mint mondta, a planetáris egészségügy egy viszonylag újnak számító tudományterület, amely fókuszában a kutatás és a megfelelő alkalmazkodóképesség kialakítása áll mind egyéni szinten, mind pedig az egészségügyi szakemberek tekintetében, így segítve hozzá a társadalmat a legmagasabb színvonalú egészségi állapothoz. „Fontosnak tartottuk, hogy ezt a szemléletet beépítsük az oktatásba is” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ez az első ilyen átfogó tantárgy a témában Magyarországon.

Fontos, hogy egyre több környezettudatos szakember legyen az egészségügyben. Fotó: Getty Images

A legfontosabb kérdéskörök

Az emberi tevékenységek a jelenben okozzák a legnagyobb természeti károkat, ezért a jövő egészségügyi szakembereinek környezettudatosnak kell lenniük. Ez az alapvető célja a tantárgy oktatásának is – emelte ki a szakember. A kurzus során a fenntarthatósággal is foglalkoznak: fontos témakör például az, hogy a működését tekintve hogyan lehet fenntartható az egészségügy, illetve hogyan lehet kialakítani olyan betegellátást, ami biztosítja a jelen környezeti tényezők romboló hatásai elleni adaptációt. Tárgyalják azt is, hogy a természeti környezetnek milyen hatásai vannak az egyének egészségére, és azokat milyen módszerekkel lehet megelőzni. Sorra veszik továbbá, hogy az egészségügyi menedzsmenten belül milyen, külföldön már alkalmazott és itthon is adaptálható jó gyakorlatok vannak.

A kurzuson kitérnek a kardiometeorológia fogalmára is. A kardiometeorológia mint új tudományterület azt vizsgálja, hogy a szív- és érrendszeri betegségek számát hogyan emelik a légköri paraméterek és a klímaváltozás. Mindemellett olyan prevenciós stratégiák kidolgozásával is foglalkozik, amelyek megelőzhetik a szív- és érrendszeri rizikófaktorokat jelentő környezeti tényezők negatív hatásait.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Eközben késő délutántól, estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estésre 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!