Mammográfia tb-alapon: ingyenes, rengeteg nőnek jár, mégsem élnek vele

Mi az a mammográfia, miért fontos, és kik jogosultak rá teljesen ingyen? Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat erről a szűrővizsgálatról.

„Az emlőrák – a tüdőrák után – a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése. Magyarországon évente mintegy 8000 új megbetegedést és 2100-2200 halálesetet tartanak nyilván” – olvasható a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) tájékoztatójában.

mammográfiai vizsgálaton részt vevő fiatal nő és egy ápoló
A mammográfia egy nagyon fontos vizsgálat, amely a mellrák korai felfedezését szolgálja. Fotó: Getty Images

A legtöbb mellrák 50 év felett alakul ki

Az emlőrákos betegek döntő többségét az 50 évnél idősebb, a menopauzán már átesett nők teszik ki. A gyógyulási esélyek pedig mindig akkor a legjobbak, ha a lehető leghamarabb felismerik a daganatot és megkezdik az érintett rákellenes kezelését.

A gond azonban az, hogy az emlőrák a kezdeti fázisban semmilyen tünetet nem okoz. A már kialakult rák, illetve a rákmegelőző állapotok korai felismerésére tehát csupán a célzott szűrővizsgálaton való részvétel ad lehetőséget.

Kik jogosultak az ingyenes szűrésre?

A népegészségügyi célú emlőszűrés a tünetmentes, 45 és 65 év közötti, szűrésre jogosult nők kétévenként megismételt mammográfiás emlővizsgálatát jelenti. Erre az ingyenes szűrővizsgálatra azon 45-65 éves nők kapnak meghívólevelet, akik a szűrés tervezett időpontját megelőző két éven belül nem vettek részt a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által közfinanszírozott emlővizsgálaton.

A szűrés célja, hogy a kifejlődés kezdeti szakaszában lévő, tünetmentes szöveti elváltozásokat kimutassa. Ha a szűrés eredménye negatív, az azt jelenti, hogy az emlőrák vagy a rákmegelőző állapot nagy valószínűséggel nem alakult ki a szervezetben. A nem-negatív szűrési eredmény felveti a még nem tapintható szöveti elváltozás valószínűségét az emlőkben. Ennek tisztázása céljából további szakorvosi tisztázó vizsgálatra van szükség. Ha a tisztázó szövettani vizsgálat pozitív, az időben (korai szakaszban) felfedezett és már igazolt elváltozás szakszerű kezeléssel esélyt ad a teljes gyógyulásra” – fogalmazott az NNGYK.

A szűrővizsgálat tehát akár életet is menthet, sokan azonban mégsem élnek az ingyenes lehetőséggel. Ez egyébként nemcsak a mammográfiás emlőszűréssel kapcsolatban van így: a méhnyakrákszűrésre behívott nőknek például csupán a 2 százaléka megy el a vizsgálatra. A mellrákszűrés esetében áltagosan 40 százalékos a hazai részvételi arány, ám a skandináv országok 70 százalék feletti eredményeit látva nyilvánvaló: lenne még hova fejlődnünk a prevenció terén.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.