Magánklinikát nyit a Semmelweis Egyetem

Az állami és a magánellátás viszonyáról tartottak néhány napja vitát. Mint kiderült, a Semmelweis Egyetem sem akar lemaradni: klinikát nyit.

A Nézőpont Intézet Gyógyuló Egészségügy című konferenciáján a magánellátás és az állami egészségügy viszonyáról rendezett pódiumbeszélgetésen arról is szó esett, hogy két éven belül a Semmelweis Egyetem saját magánklinikát hozhat létre - írja a nepszava.hu.

Két éven belül a Semmelweis Egyetem saját magánklinikát hozhat létre
Két éven belül a Semmelweis Egyetem saját magánklinikát hozhat létre

Lang György, az egyetem Mellkassebészeti Klinikájának megbízott igazgatója említette, hogy stratégai fejlesztési projekteket dolgoztak ki, egyebek mellett arra reagálva, hogy az utóbbi években mind több befektető jelenik meg a fizetős egészségügyben. Ebben a versenyben pedig nem szabad lemaradnia a Semmelweis Egyetemnek sem.

Ezek a magánegészségügy legnagyobb előnyei - részletekért kattintson!

A Semmelweis Egyetem leendő magánklinikájáról készült szakértői anyagot már bemutatták Balog Zoltán miniszternek is. Céljuk, hogy legalább annyi bevételhez jussanak a magánklinika szolgáltatásaiból, mint amennyit az állami ellátásért kapnak - mondta a professzor. Ezt az összeget részben vissza lehet forgatni az állami szolgáltatásokba, illetve az orvosi jövedelmek javítására, és hozzásegíthet a hálapénz megszüntetéséhez is.

Lantos Gabriella, a Róbert Károly Magánkórház operatív igazgatója arról beszélt, hogy sok 50-60 éves orvos a magánellátásba megy dolgozni. Velük jönnek aztán a betegek is, akik 500 ezer forintig szinte gond nélkül vásárolnak szolgáltatásokat, 500 ezer forint és egymillió között viszont már van "lemorzsolódás" - az egymillió feletti protézis- és onkológiai műtétekre pedig már csak kevesen vállalkoznak.

Friss: Cáfolta a magánklinika alapításáról szóló sajtóinformációkat a Semmelweis Egyetem A Semmelweis Egyetem nem tervezi magánklinika alapítását - közölte az intézmény az erről szóló sajtóinformációkra reagálva az MTI-vel. Szombaton a Népszava írt arról, hogy két éven belül saját magánklinikát hozhat létre a Semmelweis Egyetem. A cikk szerint Lang György, az egyetem Mellkassebészeti Klinikájának megbízott igazgatója egy szakmai konferencián arról beszélt, hogy a Semmelweis Egyetem leendő magánklinikájáról készült szakértői anyagot már bemutatták Balog Zoltán miniszternek is. A céljuk, hogy legalább annyi bevételhez jussanak a magánklinika szolgáltatásaiból, mint amennyit az állami ellátásért kapnak - mondta a professzor. Az egyetem hétfői közleményében azt írta: a félreértés oka az lehet, hogy előkészítés alatt álló terveikben fejlesztési lehetőségként felmerült az egészségügyi turisztikai szolgáltatások fejlesztése külföldi betegek számára. "A kérdés további előkészítést igényel, az ügyben döntés még nem született" - szögezte le az intézmény.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.