Könyvespolccá változott a Bethesda kerítése

Kreatív módon újult meg április 10-én a Bethesda Gyermekkórház betonkerítése.

Könyvespolccá változott a Bethesda Gyermekkórház betonkerítése. Az ötlet a kórház és a Móra Kiadó egy másik együttműködéséhez kapcsolódóan született, mely során a Móra adja ki a kórház szakemberei által írt gyermekfejlesztésről szóló MocorGO című kötetet. "Hosszabb ideje terveztük, hogy felújítjuk a kerítést, és egy beszélgetés során felmerült, hogy ezek a betonelemek pont úgy néznek ki, mintha óriás könyvek lennének egy könyvespolcon. Már több ilyen kreatív kerítésfelújítási projekt képe kering a világhálón, gondoltuk, megvalósítunk egyet nálunk is.

A könyvek a gyerekek gyógyulása során mindig is fontos szövetségeseink voltak, miért ne kaphatnának szerepet a kórházi homlokzat barátságosabbá tételében is? Pláne, hogy a járvány idején különösen fontos, hogy megragadjunk minden lehetőséget, hogy felvidítsuk a hozzánk érkező gyermekeket és szüleiket" - mondta el Tamásné Bese Nóra, a Bethesda Gyermekkórház társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója.

Könyvespolccá vált a kerítés

A Móra Kiadó tavaly ünnepelte alapításának 70. évfordulóját, idén pedig több ikonikus szerzője, például Zdenek Miler, Romhányi József és Janikovszky Éva születésének is kiemelt évfordulója van. A kerítésen helyet kapnak az évfordulósok kötetei - kiemelten Janikovszky Éva könyvei - és a Móra-olvasók kedvenc klasszikus és kortárs íróinak munkái.

Könyvespolccá változott a Bethesda Gyermekkórház betonkerítése. Fotó: Bethesda
Könyvespolccá változott a Bethesda Gyermekkórház betonkerítése. Fotó: Bethesda

A kivitelezést a számos ikonikussá vált belsőépítészeti projektről - mint például a Csendes, a Szatyor vagy a Púder - ismert Babos Bertalan "Zsili" és csapata végzi, akik márciusban nőnap alkalmából egy hasonló könyves street arttal örvendeztették meg a várban sétálókat a budavári önkormányzat felkérésére a "Nők lépésről lépésre" projekt keretében.

"Mint hazánk építőanyag-ipari segédanyagokat gyártó vállalkozása, örömmel tettünk eleget a Bethesda Gyermekkórház és a Móra Kiadó közös felkérésének, hogy biztosítsuk ehhez a szó szerint mesés projekthez a festékanyagokat, ezzel színesebbé és vidámabbá téve nemcsak a kórházba igyekvő és onnan távozó gyerekek, de a környéken sétálók hétköznapjait is" - nyilatkozta Bazsó Anikó, a Kemikál Építőanyagipari Zrt. kereskedelmi igazgatója.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a Dunától keletre még délután is lehetnek erősen felhős körzetek. Számottevő csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?