Gyermekkórháznak adományozta többmilliós örökségét

Megható történetet osztott meg a Bethesda Gyermekkórház.

„Egy nagyon kedves hölgy jelentkezett a minap neurológiai osztályunkon, hogy örökségéből támogatni szeretné 4,2 millió forinttal a beteg gyerekek gyógyítását” – osztotta meg Facebook-oldalán a Bethesda Gyermekkórház.

Bethesda Gyermekkórház karácsony
Nagy értékű adományt kapott a Bethesda Gyermekkórház. Fotó: Bethesda Gyermekkórház / Facebook

Erre szánják a pénzt

A posztból az is kiderült, hogy a felajánlott összegből a neurológiai osztály EEG-laboratóriumának „régóta megálmodott fejlesztését” valósítják meg. Emellett az osztályon gyógyuló gyerekeknek is meg tudták venni a vágyott játékokat az adományozónak köszönhetően.

A bejegyzéshez több tucatnyi hozzászólás érkezett. A legtöbben hálájukat fejezték ki az adományozó felé, illetve azt is írták, hogy a legjobb helyre került a felajánlott összeg. De olyanok is akadtak a kommentelők között, akik maguk is rendszeres támogatói a Bethesdának.

A Bethesda Gyermekkórház egykori főorvos asszonya, dr. Jámbori Mária egy életre példát mutatott emberségből! Amikor csak tehetem támogatom őket” – írta egyikük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet felől vastagabb felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.