Gyermekbalesetek sorozatban (2)

Saját otthonukban vannak a legnagyobb veszélyben a gyerekek. Évente körülbelül kétszáz gyerek meghal, több mint 30 ezer orvosi ellátásra szorul a véletlen, illetve a felnőttek figyelmetlensége miatt.

Hiába a nyári szünet, "csak átlagos" a forgalom a fővárosi Szent János Kórház gyermektraumatológiáján. Még így is több mint 150 kicsit látnak el 24 óra alatt. A műtőkben az orvosok hajnali három-négyig dolgoznak. Ha gyerekkel történik valami, az mindig sürgős, ha szükség van a műtétre, azonnal elvégzik. Pelényi Attila főorvos szerint a gyerekbalesetek szezonja az iskola befejezése előtti, valamint a tanévnyitó utáni hetekben van. Ilyenkor egyharmadával több az ellátásra szoruló kicsi. A balesetek műtéti listáját a fej és a hosszú csontok töréseinek ellátása vezeti. A nyári szünet a "nyugodtabb" hónapok közé tartozik. Az óvatosság azonban ekkor sem árt, mert a napszúrás, az égések, a hőguta, mérgezés ad feladatot bőven az orvosoknak. A főorvos szerint nincs banális eset. Ha a gyerek megsérül, a legkisebb problémával is érdemes azonnal orvoshoz fordulni. A gyerekek állapota egyik pillanatról a másikra fordulhat válságosra.

Riasztó tény, hogy az elmúlt öt évben csak itt a Szent János Kórházban megkétszereződött a baleseti műtétek száma. Az egyik meghatározó ok a felnőttek óvatlansága - bébihordó eszközökből, mosógép tetejéről leesett csecsemők -, a másik a gyerek figyelmetlensége, illetve a véletlen, amilyen egy allergiás sokkot okozó darázscsípés.

A főorvos sajnálatosnak ítéli, hogy a végtagtöréssel bekerült gyermekek 90 százaléka szinte semmit nem sportol. Egész nap a tévé, a számítógép képernyője előtt ülnek, nem tanulnak meg mászni, ugrani, esni.

A gyermekkori balesetek nemcsak Magyarországnak jelentenek mind nagyobb problémát, de az Európai Unióban is több 14 évnél fiatalabb hal meg a véletlen miatt, mint gyermekbetegségekben. A megelőzésre uniós program készül, melynek előkészítésében Magyarország is részt vesz. A hazai baleset-megelőzési munkacsoport vezetője, dr. Bényi Mária adatai szerint az esetek 85 százalékáért a véletlen, a maradék 15 százalékért viszont tudatos erőszak okolható. Utóbbiak közé sorolható az öt-, tizennégy éves korban elkövetett öngyilkossági kísérlet. (2004-ben 266 ilyen eset történt.) A védőnők esetleírásaiból egyértelműen kiderül az is, hogy a nyomor, a szegénység "kedvez" a baleseteknek. A zsúfolt lakás, az elhanyagolt környezet, kóbor kutyák, nyitott ciszternák miatt könnyen bekövetkezhet a tragédia. De veszélyben élnek a módosabb családok gyerekei is. Számukra az úszómedence, a kerti dísztó vagy a vadászni járó apuka fegyvertartási szokásai jelentenek fokozott kockázatot.

A baleseti toplistát az utcai, valamint a lakásban elszenvedett balesetek vezetik: az első helyeken az égési, a mérgezési sérülések állnak. A szakember szerint az ilyen balesetek áldozatai többnyire egy-négy éves gyerekek. Ők vonzódnak leginkább az őrizetlenül hagyott színes flakonokhoz, dobozokhoz. Csak 2005-ben 3000 gyereket kezeltek - többségüket gyógyszerek okozta - mérgezéssel. De volt olyan is, aki mérgező növény rágcsálása vagy háztartási vegyszerek miatt került a kórházba. Hasznos lehet, ha a szülők vásárláskor a biztonsági gyermekzárral ellátott flakonokat, dobozokat részesítik előnyben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +6 °C

Feloszlanak a gomolyfelhők, az ország északkeleti felén többfelé kiderül az ég. A délnyugati országrészben azonban erőteljessé válik a felhőképződés estétől, a felhőzet egyre több helyen záródhat. Csapadéknak kicsi az esélye. Az északnyugati, nyugati szél fokozatosan veszít erejéből, az esti, éjszakai órákban mérséklődik.Késő estére 3 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton valószínű az enyhébb, míg északkeleten a hidegebb idő. A minimum-hőmérséklet tág határok között várható: a derült, szélcsendes fagyzugokban fagypont alatt, míg a borult délnyugati részeken 10 fok közelében alakulhat. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!