Fájt a lába, megműtötte magát a nyugdíjas férfi

A Dunántúlon élő rokkantnyugdíjasnak hatalmas fájdalmai voltak, ezért inkább megoperálta a jobb lábát, amelyiken másfél hónapja érezte először, hogy egy ér ujjnyi vastagon kitágult és lüktet.

A nagyatádi rokkantnyugdíjas férfinak nincs orvosi képzettsége és gyakorlata sem, a műtétre a kínzó fájdalom miatt szánta rá magát.

A mélyvénás trombózis önmagában is veszélyes, nagy fájdalommal járó betegség, de nagyobb baj is lehet belőle, ha a keletkezési helyéről leszakadt vérrög elsodródik, bekerül a tüdőt ellátó artériás hálózatba, és ott tüdőembóliát okoz. Így ismerhetjük fel a tüneteket! A férfi elmondta, azért végezte el magán a műtétet, mert sokára kapott időpontot az érsebészetre, és féltette a lábát. Tudta, hogy egy vérrög akár a halálát is okozhatja.

"Jóddal, borotvaszesszel sterilizáltam egy szikét, fertőtlenítettem a lábam is, amelyet elszorítottam combtőnél és térdnél, ha túl nagy lenne a vérzés, kötszerpólyákat is odakészítettem. Ezután egy injekciós tűvel kiszívtam a vért a lábamból. Óriási fájdalmaim voltak, de kibírtam. Az eredmény engem igazolt, mert egy 1 centi vastag, 6-7 milliméter hosszú vérrögöt sikerült eltávolítanom a szervezetemből", mesélte Seres István a Sonline.hu-nak.

12 tény a mélyvénás trombózisról

Fájdalmai voltak és félt a leszakadó vérrögtől, ezért megoperálta magát

Azóta ugyan nem dagad a férfi lába, viszont a műtött terület begyulladt, és a nyirokcsomói is megduzzadtak. Visszament kontrollra a kórházba, ahol megállapították, helyreállt a vérellátás a lábában.

A rokkantnyugdíjas férfi az egész történetet a Sonline.hu-nak mondta el, a folytatásért kattintson ide !

Elképesztő önműtétek - Dr. Jerri Nielsen amerikai orvosnő 1998-ban nemcsak emlőbiopsziát, de kemoterápiát is végzett magán. - Amanda Feilding brit politikus, művész és kutató koponyalékelést végzett. - Dr. Evan O'Neill Kane amerikai sebész 1919-ben az egyik elfertőződött ujját, 1921-ben pedig a saját vakbelét távolította el. - A mexikói Inés Ramirez azzal került be a történelembe, hogy ez idáig ő az egyetlen olyan nő, aki sikeres császármetszést hajtott végre magán. További érdekes esetekért kattintson !


Az önműtét rendkívül kockázatos, mindenkit óva intünk attól, hogy hasonló módszerrel próbálja gyógyítani magát!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Gyakran változik a felhőzet mennyisége, de említést érdemlő csapadék nem várható. Az északnyugati szél általában vagy gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő este 15, 22 fok valószínű.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul, de az északi völgyek, illetve a Nyírség kevésbé felhős részein néhol ennél több fokkal hidegebb is lehet. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.