Erősebben támad a demencia - infografika

A betegségek és az időskor miatti elbutulás, azaz a demencia egyre fenyegetőbb jelenséggé válik szerte a világon, és hatalmas terhet rak a családokra és a közösségekre. Infografikánk a legjellemzőbb tüneteket, folyamatokat mutatja be.

A világon tavaly mintegy 50 millió demenciával küzdő beteget tartottak nyilván. Számuk ennél valószínűleg sokkal magasabb, de sokan nem jutnak el orvoshoz, így a becslés (különösen a fejletlenebb egészségügyet működtető országokban) meglehetősen nehéz. Az érintettek számának meghatározása Magyarországon is nehézségeket okozott. Végül is több egyetem szakértőinek összefogásával elkészült egy tanulmány , amely arra jutott, hogy a demens betegek száma 2001-ben már meghaladta a 100 ezret, 2008-ban a 116 ezret. E trend alapján jelenleg mintegy 135 ezer, de a nemzetközi becslés szerint akár 250 ezer ember is érintett lehet Magyarországon. Ha kitart a jelenlegi tendencia, 2050-re a a betegek száma megduplázódhat.

demens
Ademenciamegjelenése 65 éves kor felett válik egyre valószínűbbé

A chicagói székhelyű Alzheimer Szövetség (a szakterület legnagyobb kutatási szervezete a világon) éves jelentésébe az egész világra vetítve a betegségcsoport még gyorsabb terjedését valószínűsíti. Azt írják, hogy minden 3-ik másodpercben felfedeznek egy újabb demenciás esetet. Globálisan legalább 50 millióan élnek ezzel a problémával, de számuk 2030-ra már 82 millió lesz, 2050-re pedig eléri a 152 milliót. A szervezet becslése szerint tavaly a betegségből származó költségek ezermilliárd dollárt tettek ki, ez a kiadás pedig 2030-ra meg fog duplázódni. Egyszerű arányosítással ebből a magyar kiadásokra nem érdemes következtetni, de hogy irdatlan költségekkel jár nálunk is, az biztosra vehető.

A hallatlan anyagi terhek miatt, és mert a demens betegek környezetére, gondozóira az egész életüket negatívan megváltoztató óriási mentális és egzisztenciális nyomás is nehezedik, a szellemi leépüléssel járó betegségeket jobb megelőzni, vagy hatásukat a lehető legtovább késleltetni, kifejlődésüket lelassítani. Ez egészséges életmóddal, a dohányzás és az alkoholfogyasztás elhagyásával, helyes étkezéssel, sok mozgással, a stressz minimalizálásával és a szellemi tevékenység fenntartásával érhető el. Ez az életmód ráadásul segít más civilizációs betegségek - többek között a diabétesz, a rák vagy a szív- és érrendszeri betegségek - megelőzésében is, amelyek társadalmi terhe szintén igen magas.

demencia

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!