Adományokat vár a Szent János Kórház

December 24-ig várják a segítő szándékúak hozzájárulását, hogy az osztályaikon fekvő betegeket jobb körülmények között láthassák el.

Gumikesztyűt, villanykörtét és vécédeszkát is várnak karácsonyi adományként a Szent János Kórházba - írja a Magyar Hang . A lap munkatársai az egészségügyi intézmény Facebook-oldalán szúrták ki a felhívást, mely igen szomorú képet fest a jelenlegi helyzetről.

gumikesztyű, eszközhiány
A gumikesztyű csak egy a hosszú listán szereplő dolgok közül. Fotó: iStock

Akár egy villanyégővel is segíthet

Mint írják a december 24-ig tartó akció során a kórház fogyóeszközeinek hiányát enyhítené, a különböző osztályok "kívánságlistáin" pedig olyan alaptételek is szerepelnek, melyekről azt gondolhatnánk, hogy biztosításuk nem okozhat gondot. A gyermekosztályon egyebek mellett gumikesztyűt , vécépapírt, lázmérőt szeretnének kapni, míg a gyermeksebészeten a villanyégő is szerepel a felsorolásban a csaptelepek, a mikró, a hűtő vagy a törölközők mellett.

Aki teheti, fogadjon örökbe egy listát

A kardiológián elsősorban a hajléktalanok ellátásához többek közt evőeszközt, pelenkát, tisztálkodószereket, hőmérőt, de ruhákat és cipőket várnak. Míg a II. belgyógyászati osztályon párna, takaró, tisztítószerek, de vérnyomásmérő vagy digitális lázmérő is elkelne.

Ahogy a lap a bejegyzést idézi: "akinek módjában áll, komplett osztályok hiánylistáját "örökbe fogadhatja". Az adományokat a főbejáratnál lévő szekrénybe várják, de érdemes lehet érdeklődni is, hogy mire van még szükség, ezt a kommuniká[email protected] címen, vagy hétköznap a 06-30-293-7079 számon lehet megtenni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +17 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a Dunántúlon erőteljessé válik a felhőképződés, és a déli óráktól előbb északnyugaton, majd a középső országrészben is előfordulhat néhol zápor, zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, a Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között valószínű.Késő estére 17 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!