Szinte nincs olyan betegség, amelyben valamilyen formában nyomon ne lehetne követni a sejtek energiatermelése során keletkező reaktív oxigénszármazékok szerepét - hangsúlyozta Ádám Veronika, az MTA rendes tagja, a Semmelweis Egyetem tudományos rektorhelyettese szerdai akadémiai székfoglaló előadásában.
"A hatékonyság ára a sejtek energiatermelésében. Toxikus oxigénszármazékok a központi idegrendszerben" címet viselő előadásán többek közt megjelent Madl Ferenc volt köztársasági elnök, Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, Marton Éva operaénekesnő, Almási Éva és Huszti Péter színművész, Kósa Ferenc filmrendező.
Mely az a funkció, amely minden másnak a feltétele, amely nélkül esélye sincs az életnek? - tette fel a kérdést az Ádám Veronika.
Mint rámutatott, ez az energiatermelés. Az élő szervezetnek energiát kell előállítania saját működéséhez. Az energia a sejtmagban a mitokondriumban képződik, amely az energiamolekulát, az adenozin-trifoszfátot (ATP) állítja elő. Ennek során azonabn reaktív oxigénszármazékok is képződnek.
"A mitokondrium nemcsak az élet ura, hanem a halálé, amennyiben azt is eldönti, hogyha egy sejt elhal, mily módon teszi ezt" - emelte ki Ádám Veronika, aki előadása középpontjába a reaktív oxigénszármazékok (ROS)keletkezését és szerepét helyezte.
Mint kifejtette, az ATP szintézise oxigén jelenlétében történik, amelynek tökéletes redukciója esetén víz képződik.
"A mitokondrium egy csodálatos kis világ, ahol minden hihetetlen precizitással szerveződött az oxigén jelenlétében folyó nagyon nagy hatásfokú energiatermelés érdekében. Azonban ez a miniatűr csoda sem tökéletes, így előfordul, hogy az oxigén sem tökéletesen redukálódik" - hangsúlyozta az akadémikus.
Ennek eredményeként nem víz, hanem nagy reaktivitású oxigénszármazékok keletkeznek, köztük szuperoxid, hidrogén-peroxid, valamint a hidroxil elnevezésű szabadgyök. S ha sok keletkezik, akkor ez egyértelműen káros a sejtre, káros a szervezetre. A felismerés ugyan nem új, ám sokáig olyan képtelenségnek tűnt, hogy a tudományos közvélemény szkeptikusan fogadta.
"Az évek során kiderült, hogy ennek igen nagy jelentősége van, a szervezet által felvett és felhasznált oxigénmennyiség 1 százalékából keletkeznek reaktív oxigénszármazékok. Ez azt jelenti, hogy a szervezetben naponta 10 a 22-en molekula szuperoxid keletkezik. Ez nagyon sok, ezt a szervezet nem bírná ki, ebbe belehalnánk, hogyha nem lennének olyan természetes elimináló mechanizmusok, amelyek egyensúly esetén biztosítják azt, hogy ami keletkezik, nagyjából el is tűnjön" - mutatott rá Ádám Veronika.
Baj akkor van, ha megnő a termelésük, vagy lecsökken az eliminálás, ekkor alakul ki az úgynevezett oxidatív stressz, az az állapot, amikor a reaktív oxigénszármazékok éreztetik hatásukat. Az oxidatív stressz kialakulásában a mitokondrium kettős szerepet játszik: egyrészt termeli a reaktív oxigénszármazékokat, másrészt elszenvedi azok hatását. A ROS-vegyületek a mitokondriumokban található kulcsfontosságú enzimeket már a keletkezés helyszínén képesek megtámadni.
"Miért van ennek jelentősége? Mert számos olyan kóros állapot van, amelyben a reaktív oxigénszármazékoknak oki szerepe van, vagy valahol a patológiás folyamat részei" - mondta.
Mint Ádám Veronika kifejtette, ilyenek a központi idegrendszeri degeneratív (elfajulásos) megbetegedései: a Parkinson-kór, az Alzheimer-kór, de ilyen az agyi érkatasztrófa, a stroke nyomán kialakuló iszkémiás állapot, s ilyen a sejtöregedés is.
"Ma már nincs szinte olyan betegség, ahol fel ne bukkanna a reaktív oxigénszármazékok valamilyen szerepe" - összegezte a tudós.
"A sejt egy igen fontos enzimének károsító hatását fedeztük fel, azt a képességét, hogy reaktív oxigénszármazékokat képes előállítani. Ha tovább tudunk haladni a kutatásban és pontosan felderítjük, hogy az enzim mely része felelős a káros anyagok képződéséért, akkor esély támad olyan gyógyszerek előállítására is, amelyekkel az enzimnek ezt a képességét csökkenten lehet. Ezáltal csökkenthető lenne a keletkező reaktív oxigénszármazékok mennyisége, csökkenthető a sejteket érő károsító hatás" - mondta Ádám Veronika az általa vezetett kutatások esetleges gyakorlati hasznosításáról.
Hozzátette: Távlatilag elképzelhető gyógyszer kifejlesztése minden olyan megbetegedés kezelésére, amelynek kialakulásában szerepet játszik a reaktív oxigénszármazékok károsító hatása, így Parkinson-kórban, a stroke-ban, vagy akár a természetes öregedés ellen.
Ádám Veronika 1973 óta a Semmelweis Orvostudományi Egyetem oktatója, 1990-től tanszékvezető egyetemi tanára, 1996-tól 1999-ig, valamint 2003-tól az intézmény tudományos rektorhelyettese.
Tanulmányúton volt Londonban a King's College-ban és az Institute of Psychiatryban, valamint New Yorkban a Center for Neurochemistryben. Szerkesztésében jelent meg eddig két kiadásban az Orvosi Biokémia című tankönyv.
Kutatási területe a neurokémia, közelebbről a mitokondriumok és az oxidatív stressz szerepe a neurodegeneratív betegségek és az ischemias agykárosodás kialakulásában. 2001-ben levelező, 2007-ben pedig rendes tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia.
Ádám Veronika az Európai Neurokémiai Társaság főtitkára, valamint a Nemzetközi Neurokémiai Társaság elnökségi tagja.
Munkásságát 1998-ban Szentágothai János szakkuratóriumi díjjal, 2000-ben Batthyány-Strattmann László-díjjal, valamint Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel ismerték el.
STOP
