10 tény, amit érdemes tudni a veséről

Íme néhány érdekesség a veséről, ami azon túl, hogy létfontosságú szerepet játszik a salakanyagok kiválasztásában, a testnedvek összetételének szabályozásában és a hormontermelésben, még számos hasznos funkciót lát el. A vese világnapján érdemes pár percet szentelni ennek a bab alakú szervnek, hiszen a vesét érintő megbetegedések is egyre aggasztóbb méreteket öltenek.

1. Mindkét vese egyforma nagyságú és szerkezetű, súlyuk egyenként kb. 120-150 gramm. A jobb oldali valamivel nagyobb, és kissé lejjebb helyezkedik el, mint a bal, mert a máj jobb lebenye lenyomja.

2. Mivel a vesék méregtelenítő működésükhöz jelentős mennyiségű vért igényelnek, a szervezet mindenkor a keringő össz-vérmennyiség 1/5 részét biztosítja a két vese számára. A két bab alakú szerven át egy nap alatt az ember vére kb. 350-szer szűrődik át, ami összesen 1800 liter vérnek felel meg.

Veseműködés

3. A vesék szabályozzák a szervezet víztartalmát. A szervezet zavartalan működéséhez a keringő vérmennyiségnek és a különböző szervek, szervrendszerek víztartalmának állandónak kell lennie.

4. A vesék hormonokat is termelnek: a renint, ami a vérnyomást szabályozza, illetve az eritropoetint, ami a csontvelőbe jutva fokozza a vörösvértestek termelését.

5. A vesék a D-vitamin aktiválódásában is részt vesznek, ami fontos szerepet játszik a csontépülési folyamatokban - hiánya oka lehet a vese okozta csontritkulásnak.

6. A vesék nagy tartalékos teljesítőképességét mutatja, hogy ha az egyik vesét eltávolítják (betegség, baleset következtében), a megmaradt ép vese képes egyedül ellátni feladatát.

7. A becslések szerint 2015-re a világon 36 millió embernek lesz krónikus vesebetegsége. Ma a művesekezelésben részesülő betegek 58 százaléka 60 éven, 35 százaléka pedig 70 éven felüli.

8. A művesekezelés a veseműködés részleges pótlásának olyan módja, amely a vért testen kívülre vezeti, így tisztítja meg a salakanyagoktól és a felhalmozódott folyadéktól.

9. A nemzetközi statisztikák szerint a vesebetegeknek mintegy ötöde transzplantálható, azaz műtétre alkalmas állapotban van.

10. Hazánkban a vesetranszplantáció már rutinműtétnek számít, évente 260-300-at végeznek el.

Forrás: B. Braun-hírlevél/ HáziPatika.com

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.