Károsíthatja az ereket, ha túlzásba viszed ezt a vitamint

Noha koleszterincsökkentő hatást tulajdonítanak neki, hosszú távon a B3-vitamin mégis fokozhatja a szívroham és a stroke kockázatát egy új kutatás szerint.

A B3-vitamin, avagy a niacin egy vízben oldódó vitamin. Számos élelmiszerben természetes módon megtalálható, különösen állati eredetű élelmiszerekben. Ezen kívül egyes étrend-kiegészítők is tartalmazzák, illetve sok országban hosszú időn keresztül dúsítottak vele olyan alapvető élelmiszereket, mint például a liszt, a gabonafélék és a zab. A niacinhiány ugyanis súlyos megbetegedéshez, pellagrához vezet, amely főként éhínséggel sújtott területeken fordult és fordul ritkán ma is elő.

szívroham, idős pár, kocogás, rosszullét
A túlzott B3-vitamin-bevitel fokozhatja a szívproblémák kockázatát. Fotó: Getty Images

Emellett, mint az a Clevelandi Klinika közleményében olvasható, korábbi kutatásokból kiderült, hogy a niacin elősegíti az úgynevezett "rossz" koleszterin, azaz az LDL-koleszterin szintjének csökkentését a szervezetben. Ennek ellenére sosem tudták igazolni, hogy a vitamin valóban védené a szív- és érrendszert, sőt, egyes vizsgálatok kifejezetten negatív hatást mutattak ki vele kapcsolatban. A tudományos életben ezt nevezik niacinparadoxonnak, amelyre a clevelandi intézmény kutatói dr. Stanley Hazen vezetésével most magyarázatot tudtak adni legújabb, a Nature Medicine című folyóiratban közölt tanulmányukban.

A több mint négyezer amerikai és európai nő és férfi vérplazmamintáival folytatott vizsgálatok tanúsága alapján a túlzott niacinbevitel fokozza a szívinfarktus, a stroke és a korai elhalálozás veszélyét. Ennek oka, hogy az emberi szervezet a felesleges B3-vitamint lebontja, aminek során olyan bomlástermékek vagy metabolitok keletkeznek, amelyek gyulladéskeltő hatást fejtenek ki az erekben. Mindez hosszú távon károsítja az ereket, és akár érelmeszesedés táptalajává válhat. Dr. Hazen úgy szemléltette a jelenséget, mint amikor egyszerre több csapból folyatjuk a vizet egy vödörbe. A vödör hamar megtelik, a túlcsorduló víz pedig kifolyik. Szervezetünknek a túlcsorduló B3-vitamint fel kell dolgoznia valahogy, és ez az említett metabolitok felszaporodásához vezet.

A szakember szerint a felfedezés tanulsága az, hogy bár vízben oldódó vitaminról van szó, mégis érdemes óvatosan bánni a B3-vitamin bevitelével. Táplálékkiegészítő szedése előtt egyeztessünk gyógyszerészünkkel, háziorvosunkkal, illetve lehetőség szerint inkább zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrend révén igyekezzünk biztosítani szervezetünk vitaminigényét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Napos, száraz idő várható az általában kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Az északkeleti, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.A hőmérséklet délután 23 és 29, késő este 15 és 21 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?