Nem minden fűszernövényt ajánlott lefagyasztani

A tartósítás és a maradékmentés egyik legjobb módja a fagyasztás. Ezt akár friss fűszernövényekkel is megtehetjük, ám némelyikkel mégsem érdemes, kiolvasztás után ugyanis fonnyadttá válik.

A lefagyasztott fűszernövények akár egy évig is elállnak, fontos ugyanakkor tudni, hogy mely fajták bírják jól a fagyasztást, és melyek azok, amelyek nem igazán alkalmasak erre” – figyelmeztetett Facebook-posztjában a Rizikometer. Az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó csapat a német ÖkoTest cikkére hivatkozva azt írta, ez remek megoldás, ha nem tudjuk az összes friss, a saját kertünkből származó vagy boltban vásárolt fűszert idejében felhasználni.

bazsalikom
A bazsalikomot nem érdemes lefagyasztani, mert felolvasztás után fonnyadttá válik. Fotó: Getty Images

Ezeket a részeket távolítsd el

Első lépésként mindenképpen távolítsd el a friss fűszernövényekről a fonnyadt vagy száraz részeket! Ezután alaposan mosd és szárítsd meg a növényt, aprítsd fel, majd porciózd jégkockatartóba vagy egy kis fagyasztózacskóba. Ezt követően azonnal rakd be a mélyhűtőbe!

Néhány növényt inkább szárítani érdemes

A tájékoztatás szerint a kapor, a tárkony, a petrezselyem, a koriander, az oregánó, a rozmaring, a zsálya és a metélőhagyma jól fagyasztható. A bazsalikom azonban felolvasztás után fonnyadttá válik. Ha azonban a lehető legjobban szeretnéd megőrizni a fűszernövények eredeti ízét, akkor fagyasztás helyett az oregánót, a rozmaringot és a zsályát inkább szárítsd ki.

Ezek a legegészségesebb leveles zöldségek
Az élénk színnel és különféle textúrával rendelkező leveles zöldségek nemcsak változatosan felhasználhatóak, hanem tele vannak értékes tápanyagokkal is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.