Válás 30 felett: válóper után jön az elhízás

Jelentős súlygyarapodást okozhat a házasság és a válás is, főként a harminc év fölöttieknél - állítja egy új tanulmány.

Az amerikai Ohio Állami Egyetem legújabb tanulmánya rámutatott arra, hogy a házasság és a válás is súlygyarapodást okozhat a harminc év felettiek esetében. Míg azonban a nők a házasságuk alatt hajlamosabbak az elhízásra, addig a férfiak inkább a válásukat követően híznak el annyira, hogy az már az egészségükre is negatív hatással lehet. "A húszas évek közepén még nincs nagy különbség aközött, hogy valaki soha nem ment férjhez, vagy már elvált. Később, a 30-as évektől kezdve azonban már más a helyzet. Ekkor ugyanis a hirtelen változások nagyobb sokként hatnak az emberre, mint korábban" - mondta el Dmitry Tumin, a tanulmány vezetője.

Az eddigi kutatások csak azt mutatták, hogy vannak, akik meghíznak a házasság alatt vagy a válás után, míg másoknál előfordul, hogy fogynak. Ez a tudósok szerint azért lehetséges, mert ezek a kutatások nem vették figyelembe az életkori tényezőket, és nem állítottak fel különböző vizsgálati kategóriákat.

A kutatók az Országos Longitudinális Felmérés adatait használták, mely során figyelembe vették a vizsgált személyek testtömegindexét (BMI) és családi állapotának a változásait, és egyéb szociális tényezőket is.

A tanulmány nem tért ki arra a kérdésre, vajon a férfiak miért hajlamosabbak a fogyásra a válás után, és hogy a házasság alatt miért híznak el jobban a nők. Ezekre a kérdésekre azonban az eddigi kutatások alapján is választ kapunk.

"A nők több időt töltenek házimunkával, ezért kevesebb idejük marad sportolni, mint a férfiak, így ők jobban elhíznak. Másrészt a tanulmányok azt mutatják, hogy az elvált férfik mellett már nincs ott a feleségük, mint addig, hogy odafigyelne az egészségükre, és ezért elhíznak" - tette hozzá a kutató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra