Fizessen többet, ha kövér!

A legújabb kutatási eredmények szerint, ha a túlsúlyosoknak választaniuk kell, hogy vagy 20 százalékkal többet fizetnek az egészségbiztosításért, vagy elkezdenek rendszeresen edzeni, a legtöbben inkább a testmozgást választják.

Több mint 6500 Dr. Caroline Richardson , a Michigan Egyetem családorvosi tanszékének tanársegédje. A mostani kutatás a Michigan és a Stanford Egyetem tudósainak közös munkáját dicséri.

Egy évvel később a programban részt vett felnőttek 97 százalékának sikerült elérnie az előre kitűzött célszámot, ami naponta átlag 5000 lépést jelentett. A 97 százalékba azok a résztvevők is beletartoztak, akik nem értettek egyet a pénzügyi ösztönzéssel és túl drasztikusnak tartották a programot. Voltak családok, ahol amiatt, mert nem sikerült teljesíteni az előre kitűzött célokat, közel 2000 dollárral többet kellett befizetni a családi kasszából a biztosításra. Természetesen az orvosi felmentéssel rendelkező páciensek esetében nem növekedtek a költségek.

Számolja ki testtömeg-indexét (BMI)! A kóros elhízás olyan súlyos betegségekkel hozható összefüggésbe, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, a magas vérnyomás betegség, valamint a kettes típusú cukorbetegség: ezek mind hozzájárulnak az Egyesült Államok éves egészségügyi és biztosítási költségeinek növekedéséhez.

Richardson szerint a biztosítók a jövőben több, ehhez hasonló motiváló kezdeményezést fognak majd ajánlani klienseiknek. "Bár vannak, akik szerint etikailag nem helyes valakit arra kényszeríteni, hogy személyes felelősséget vállaljon az egészségbiztosítási költségeiért, úgy látjuk, hogy egyre többen alkalmaznak ehhez hasonló módszereket az egészségtudatos viselkedés pénzügyi ösztönzésére" - vélekedett Richardson. "Kutatásunk eredményei szerint meglepően sokan vettek részt ebben az internetes sétaprogramban, és a legtöbben ki is tartottak a végsőkig - még azok is, akik először ellenezték az elgondolást."

A kutatás részletes leírása a Translational Behavioral Medicine című tudományos szaklap májusi számában olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.