A fogyást ezek akadályozhatják meg

A túlsúly igen komoly népegészségügyi probléma, amely számtalan betegség kialakulására hajlamosít. Sajnos azonban a legtöbben belenyugszanak a helyzetükbe, és egy-egy sikertelen diéta után elkönyvelik, hogy nem képesek változtatni. Nézzük, mik akadályozhatják meg azt, hogy lefogyjunk, és mit kell tennünk ilyenkor.

A túlsúly számos szövődményt okozhat. A leggyakoribbak közé tartozik a magas vérnyomás, a szívbetegség, a zsírmáj, az érrendszeri betegségek (például a stroke ), a 2-es típusú diabétesz, az alvási apnoé, a légző- és mozgásszervi betegségek, illetve bizonyos rosszindulatú daganatok is. Ezek megelőzése érdekében érdemes tehát megszabadulni a súlyfeleslegtől. Igen ám, de ha valaki fogyni szeretne, gyakran nem tudja, hogyan induljon el, ahogy azt sem, mit tegyen, ha nem sikerül a leadni a felesleges kilókat. A fogyást számos dolog megakadályozhatja, egyebek mellett hormonális problémák is. Többszöri sikertelen próbálkozás után ezért érdemes elvégeztetni néhány vizsgálatot - hogy miket, azt Dr. Mutnéfalvy Zoltán, a Budai Endokrinközpont obezitológiával is foglalkozó endokrinológusa ismerteti.

fogyókúra, sikertelen fogyás, hormonzavar, cukorbetegség, pajzsmirigy-alulműködés
Nem kell beletörődnünk a sikertelen diétákba. Fotó: Getty Images

Ellenőriztessük a pajzsmirigyhormonokat

A pajzsmirigyzavarok gyakori problémának számítanak. A szerv alulműködése lassú anyagcserével jár, így az ebben szenvedők sokszor tapasztalják, hogy normál étkezés mellett is híznak, illetve nem képesek leadni a súlyfeleslegüket. Éppen ezért, ha már többször próbálunk lefaragni kilóinkból, ám ez nem sikerült, érdemes megnézetni a pajzsmirigy funkcióit. A pajzsmirigy-alulműködést a TSH, a T3 és a T4 értékek ellenőrzésével lehet megállapítani. Amennyiben kiderül, hogy ez a probléma, úgy gyógyszeres terápiára van szükség, hogy megfelelő mennyiségű pajzsmirigyhormon álljon rendelkezésre. Ezáltal az anyagcsere ismét felgyorsul (pontosabban normalizálódik), így a súlyfelesleg is könnyebben eltűnik.

Bár főleg a helytelen táplálkozás okolható az úszógumik kialakulásáért, azért akad még jó pár tényező, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a hasi zsírpárnáink ragaszkodjanak hozzánk .

A vércukorszint is problémás lehet

Az inzulinrezisztencia (IR), a prediabétesz (IFG, IGT), valamint a 2-es típusú cukorbetegség is okozhat elhízást, illetve fogyásra való képtelenséget. Ahhoz, hogy kiderüljön, fennáll-e valamelyik állapot, OGTT (cukorterheléses) vizsgálatra van szükség, lehetőleg 3 pontosra, amikor a 0. a 60. és a 120. percben ellenőrzik a vércukrot. Megfelelő terápia nélkül a túlsúlytól nem lehet tartósan megszabadulni, főleg azért, mert egy ördögi kört generál, hiszen minél nagyobb a súlytöbblet, az értékek annál inkább romlanak, ennek hatására pedig tovább fokozódik a zsír lerakódás. Kevésbé súlyos esetben a kezeléshez elegendő lehet az életmódterápia - ami személyre szabott diétát és rendszeres mozgást jelent -, ám ha az értékek megkívánják, gyógyszerre is szükség lehet, diabétesz esetén pedig az inzulinterápia is szóba jöhet.

Ösztrogéndominancia is állhat a háttérben

Az ösztrogén amellett, hogy egy igen fontos női nemi hormon, zsírraktár is egyben - ha tehát ösztrogéndominancia áll fenn, akkor az elősegíti a zsírpárnák keletkezését (amelyek szintén ösztrogénraktárak lesznek). A probléma nemcsak túlsúlyt, hanem meddőséget, vérzészavarokat, miómát, migrént és policisztás ovárium szindrómát ( PCOS ) is okozhat. Ekkor az ösztrogénhatású élelmiszerek (például a szója) kerülése mellett progeszteronpótlásra van szükség - mondja dr. Mutnéfalvy Zoltán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!