A falánkság génje miatt bukjuk el a fogyókúrát

Egy új tanulmányból kiderül, hogy a falánkság génje az oka, ha fogyókúránk kudarcba fullad. Az Oxford Egyetem kutatói kimutatták, hogy létezik egy gén, amely fokozza étvágyunkat, és ez által felelőssé tehető az elhízásunkért.

A kutatók egy FTO nevű génre bukkantak, amely szoros összefüggésbe hozható az elhízottsággal. Egy korábbi tanulmányból már az is kiderült, hogy, akik ennek a génnek egy bizonyos variánsából két példányt hordoznak, 70 százalékkal nagyobb valószínűséggel híznak el és 50 százalékkal több esélyük van a cukorbetegségre is. De még azok is, akik csak egy ilyen génvariánst örököltek, 30 százalékkal gyakrabban lesznek túlsúlyosok, mint akikben ennek a génnek két normál változata található meg.

"Most először találtunk meggyőző bizonyítékot arra, hogy az FTO nevű gén elhízást okoz" - mondta Chris Church kutató. "A következő lépés az lesz, hogy rájöjjünk, mi módon járul hozzá ez a gén az elhízásunkhoz. Esetleg azáltal, hogy agyunk befolyásolásával növeli éhségérzetünket, vagy a zsírraktárunkból és egyéb szövetekből érkező üzeneteket módosítja?"

Mindenesetre ez a felfedezés utat nyithat azon étvágycsökkentő orvosságok számára, amelyek segítségével könnyebben kordában tarthatjuk súlyunkat.

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +13 °C

A legtöbb helyen többnyire derült vagy gyengén felhős idő várható, a Dunántúlon lehet több felhő az égen. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, az Alföldön és az Északi-középhegység keleti felén erős széllökések kísérik. Késő délutántól kezd veszíteni erejéből a légmozgás. A hőmérséklet késő este 12 és 17 fok között alakul. Este hidegfront érkezik.

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Hogy érzi most magát fizikailag?

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Milyen most a lelkiállapota?

Hogy érzi magát?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra