Számítógép készítheti el a hidakat - a szájban

A szájsebészek a foghelyreállító beavatkozások terén a közeljövőben sokkal könnyebben és olcsóbban dolgozhatnak majd.

A szájsebészeti beavatkozások között előkelő helyet kapnak a helyreállító műtétek, amelyek során a súlyosan roncsolt, vagy hiányzó fogakat pótolják, általában implantátumokkal.

FogínygyulladásEzek a beavatkozások sajnos nem csak bonyolultak, de igen drágák is, így minden előrelépés új reménysugár a szakmabeliek számára, amely azzal kecsegtet, hogy több emberen tudnak, rövidebb idő alatt és kevésbé költséges módon segíteni.

A Missouri Egyetem kutatói most egy olyan új eljárást mutattak be, amely alapján ezek a remények egyáltalán nem tűnnek hiú ábrándnak. Az eljárás lényege, hogy az úgynevezett körhidak, azaz a protézist a fogimplantátumokkal összekötő berendezések kialakítását teljes egészében számítógépesíti. A körhidakat ma még kézi módszerrel, gipszformázás segítségével állítják elő sok-sok munkával, hosszú idő alatt a fogtechnikusok. Az új módszer azonban éppen ezen a folyamaton gyorsít jelentősen azzal, hogy a teljes procedúrát digitalizálja és számítógépesíti.

Az eddigi fizikai modellezés helyett a körhídra váró páciens száját digitális képalkotó eljárás alkalmazásával mérik fel, majd az így rögzített adatokból a kutatók által kidolgozott algoritmusok alapján a számítógép létrehozza az adott beteg számára szükséges körhíd tervét, amely azután akár nyomtatásos, akár CNC automatizált módszerekkel gyártásra kerül.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.